Matolcsy György arról beszélt a parlamentben, hogy sértődött-e

2023. március 08. 11:02

A jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank 2021-es üzleti jelentését ismertette az Országgyűlés szerdai ülésén.

2023. március 08. 11:02
null

A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, „eleresztette az egyensúlyt”, és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de szavai szerint már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat.

A jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat.

– mondta Matolcsy György. Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. „Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható” – közölte.

Sértődött a jegybankelnök? Frusztrált? Összeveszett a miniszterelnökkel? Nem, isten őrizz! Elvi ellentét van a jegybank és a kormány között

– hangoztatta Matolcsy.

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2023. március 08. 18:31
Csak a 444, Telexet néztem meg, ott Matolcsyt már-már vátesz szinten idézik. Ami különösen vicces, mivel korábban náluk minden volt, csak akasztott ember nem. Innen látszik, hogy nekik nincs önállóan létező véleményük, azt a pillanatnyi politikai helyzethez igazítják. Mondjuk nem is lepődtem meg....
jánosbácsi
2023. március 08. 17:18
A probléma gyökere ott van ,hogy Orbán Viktor azt gondolja, hogy ő mindenhez ért pedig az ellenkezője az igaz .Orbán Viktor semmihez sem ért egy valódi Mekk Elek . Addig könnyű dolga volt amíg az Unióból dőltek a támogatások ,ez a helyzet azóta gyökeresen megváltozott.
P.S.
2023. március 08. 16:44
Matolcsi nem kapta meg az örök MNB elnökséget, ezért van a haragszom rád.
18.0 fok
2023. március 08. 15:57
ilyenkor van bajban igazán az egyszeri fideszes hülye. saját emberük mondja, hogy a kormány, amit csak lehetett, elrontott. infláció az egekben, mindenkit felülmúlva európában a gyalázatos magyar adat, adósság úgy nő, hogy még gyurcsány is csettinthetne, költségvetési hiány az egekben. de ezek legalább kormányozni tudnak. ja. nem. az első válság 13 éve lenullázta az országot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!