Amerikai lap: Európa végre kezd szembenézni a fenyegetésekkel

2023. március 09. 15:29

A Washington Post szerint azonban ennél többre van szükség.

2023. március 09. 15:29
null

A Washington Postban megjelent vezércikk szerint Európa vezetői évek óta hajtogatják, mennyire fontos a stratégiai autonómia, ami alatt azt értik, hogy 

a földrésznek meg kell tudnia védeni magát.

Az amerikai lap szerint egy évvel a háború kirobbanása után látni, hogy Európa még mindig Amerikától függ, sőt még jobban, ahogy eddig. 

– írták, majd azzal folytatták, hogy idővel Európa persze sok tekintetben felnőtt a feladathoz, miután az Európai Unió több szankciós csomagot is elrendelt Oroszországgal szemben, valamint az ukránok számára anyagi támogatást nyújtott, valamint fegyvereket ígért.

Ugyanakkor megjegyzik, hogy a válsághoz közel lévő országok ennek ellenére mégis az Egyesült Államokhoz fordulnak, nem pedig Brüsszelhez.

– szögezte le a Washington Post, amely szerint ameddig ez így marad, addig stratégiailag nem lehet autonóm a kontinens. 

Nyitókép: Andre Luis Alves / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
roughneck
2023. március 09. 19:45
Ezt a kepmutato, szemet zsidoberenc amerikai bandat! Ilyen a meseben nincs! Beleverik Europat egy atomhatalom elleni haboruba, aztan bejelentkeznek mint Europa vedoangyala.
nempolitizálok
2023. március 09. 17:58
Európa amerikai gyarmat. Kivéve mi. Nem véletlenül őrjöng Pressman. Itt a CIA nem képes arra, amit most éppen grúziában csinálnak.
Ólat a trolloknak
2023. március 09. 17:27
Nem tudom hova írjam, mindenhol off, de talán a szerkesztő urak-hölgyek lepattannak egy kicsit Sátánfalviról és Bartusról, és gyártanak egy cikket erről; jelen pillanatban egy, a Duna-deltából jött B52-es bassza az anyját Somogyban, Nagyatádtól északra: https://www.flightradar24.com/NOBLE41/2f76207f https://www.radarbox.com/multi/NOBLE41
letsgobrandon
2023. március 09. 17:17
Az amerikai lap szerint egy évvel a háború kirobbanása után látni, hogy Európa még mindig Amerikától függ, sőt még jobban, ahogy eddig. --- EZ VOLT A CÉL .. bazmeg az EP korrupt vazallusai ezen dolgoztak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!