Rossz hír az oroszoknak: milliárdos vagyonukat zárolták Cipruson

2023. május 17. 08:14

Hatott az uniós ukáz.

2023. május 17. 08:14
null

Mintegy 1,2 milliárd eurónyi (443 milliárd forint), Cipruson bejegyzett vállalkozások által kezelt orosz vagyont zároltak az Oroszország elleni nyugati szankciók keretében Cipruson – közölte kedden a nicosiai pénzügyminisztérium. A vagyon túlnyomó részét uniós hitelintézeteknél zárolták, illetve további 105 millió eurót (39 milliárd forint) maguk a ciprusi bankok fagyasztottak be.    

A minisztérium az adatokat Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos múlt heti bírálatát követően tárta fel.

Reynders ugyanis kifogásolta, hogy Ciprus elmarad a többi tagállam mögött,

ami a szankciók hatálya alá eső orosz vagyon befagyasztását illeti. Az uniós biztos úgy fogalmazott, hogy miközben más EU-tagországok 2-4 milliárd euró orosz vagyont zárolnak, addig Ciprus esetében mintegy 100 millió euró zárolása »kissé kevésnek tűnik«. A ciprusi pénzügyminisztérium szerint ez arra vezethető vissza, hogy az Európai Bizottság hiányos információkat kapott, de ezt a hibát úgymond időközben helyrehozták a vonatkozó adatbázis frissítésével.    

A minisztérium hangsúlyozta: a ciprusi vezetés fokozza pénzügyi felügyeleti képességeit, hogy összhangban legyen a nemzetközi szankciókkal, s ennek érdekében egy szakosodott testületet is létrehoznak a brit Pénzügyi Szankciók Végrehajtásának Irodája (OFSI) mintájára. Hozzátette: Nicosia csatlakozni szeretne az Európai Bizottság programjához, amely a büntetőintézkedések egységes és hatékony végrehajtását hivatott elősegíteni.

(MTI)

Nyitókép: Illusztráció. Roman Abramovics szuperjachtja. Fotó: SAVO PRELEVIC / AFP

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemtudommegállni
2023. május 18. 16:58
Demokrácia, magántulajdon, jogállamiság? Ma az Orosz magántulajdont lopják el holnap a Szerbet, Horvátot! Mindig azt aki nem velük van. Nem hullott a könnyem, ez is biztosan " szorgos munkával" keresett vagyon, de a magántulajdon szent és sérthetetlen!
KBA98
2023. május 17. 16:25
Soros, Biden, Ursula vagyonát mikor zárolják?
monuskaroly
2023. május 17. 14:10
Ha vége lesz a háborúnak, felszáll a vörös köd, akkor pedig visszaadják, mert semmi jogalapja nincs.
Falióra tábornok
2023. május 17. 12:46
szegény orkokat megin báncsák brühühü :(((((((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!