Egyszer egy ateista tudóssal beszélgettem néhány órát. Elmondta, hogy gyakran elkeseredik, elveszíti a reményét és a jókedvét. Ilyenkor a hétvégén kimegy a városból, és leül egy magányos helyre egy domboldalon. Azután – így mondta – kipanaszkodja magát. És mindig úgy érzi, hogy valaki hallja, valaki látja őt. Mindig megkönnyebbülve jön haza. Milyen döbbenetes ez! Egy ateista ember, és mégis érzi, sejti, tudja, hogy valakinek a színe előtt éli az életét, hogy valaki hallja őt, nézi őt végtelen szeretettel, megértéssel, békével és jósággal.
Az emberi szívet semmilyen földi dolog nem képes egészen betölteni”
Egy kábítószertől szabadult fiú a rehabilitációs intézetből való távozása előtt nem sokkal kivetette magát az intézet harmadik emeletéről. Búcsúlevelet is hagyott az orvosának, amely így szólt: „Köszönöm, hogy meggyógyított, és sajnálom, hogy nem tudott megmenteni.” A levél alján kisebb betűkkel még ez állt: „Doktor úr, maga okos ember, próbálja majd a szüleimnek is elmagyarázni, hogy mit jelent ez.” Két nappal később az orvos a kétségbeesett szülőkkel szemben ült, és azt mondta nekik: „A fiukat orvosi értelemben meggyógyítottuk. De én nem vagyok Isten, értelmet adni az életének nem tudtam.”
Az emberi szívet semmilyen földi dolog nem képes egészen betölteni. A földi dolgok mind végesek, töredékesek, sebzettek. Ahogyan Ady írja: „Milyen csonka ma a Hold, / Az éj milyen sivatag, néma, / Milyen szomoru vagyok én ma, / Milyen csonka ma a Hold. // Minden Egész eltörött, / Minden láng csak részekben lobban, / Minden szerelem darabokban, / Minden Egész eltörött.” A földi élet dolgai tökéletlenek, esendők. Az emberi szívet csak odafentről lehet megtölteni.
Nem mindegy, mit gondol az ember az életéről. Ha azt gondolja, hogy nincs az emberi életnek különösebb oka és célja, hogy az élete a semmiből a semmibe tart, és a halál a teljes megsemmisülésünket jelenti, akkor a szíve megdermed, nemigen tud felszabadultan és mélyen örülni. Ha nem halljuk a betlehemi gyermek szelíd hangját, ha azt gondoljuk, hogy az ő üzenete az élet beteljesedéséről, arról, hogy szeretetre születtünk, csak álom, az igazi valóság pedig az ágyúdörgés és az emberi világ zűrzavara, akkor az ember szíve összeszorul.
Szelíd és gyönge hangnak tűnik, mégis erősebb a fegyverropogásnál, a világ zűrzavaránál”
Mennyire nagy szüksége volna a világnak arra, hogy újra hallja azt a tiszta hangot, amelyet a betlehemi gyermek hozott erre a Földre! Ezzel a hanggal egybecseng a lelkünk mélyén ott levő sejtés és tudás arról, hogy a létünk nem értelmetlen, nem a semmibe tart. A legtöbb gondolkodó ember arra a következtetésre jut, hogy a világegyetemnek kell hogy legyen elégséges oka. Az univerzum a múltban nem örökkévaló, a története körülbelül 13,7 milliárd évvel ezelőtt indult el. Nem csak úgy magától keletkezett a semmiből. Nem csak úgy véletlenül jött elő az élettelenből az élő, az élők közül az ember.