Új választásra szólította fel Oroszországot az EP

2011. december 14. 17:36

Határozatban szólította fel új, szabad és tisztességes választásokra az Európai Parlament Oroszországot.

2011. december 14. 17:36

Új, szabad és tisztességes választásokra szólította Oroszországot az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen szerdán elfogadott határozatban. A képviselők egyben azt is kérik, hogy azonnal és teljes körűen vizsgálják ki a december 4-i voksolással kapcsolatban csalásról és megfélemlítésről szóló beszámolókat. Az EP-határozat üdvözölte a választást követő demonstrációkat is, amelyeket a határozat a népakarat megnyilvánulásának tart.

A téma előző napi plenáris vitájában Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője arról beszélt, hogy választói megfigyelőként Moszkvában is hangsúlyozta, hogy komoly figyelmeztetést kapott az országot irányító Putyin-Medvegyev tandem a december 4-i orosz parlamenti választásokon. Szerinte nem volt korrekt a politikai verseny, mivel azt akadályozta az orosz választójogi- és párttörvény, valamint a médiához való egyenlőtlen hozzáférés. Hozzátette: mindezt tetézték a választásokon elkövetett szabálytalanságok. Utalt arra is, hogy az Egységes Oroszország Párt elveszítette alkotmányozó többségét. Szerinte ez azt jelenti, hogy súlyos bizalmi válság alakult ki az államfő és a miniszterelnök személye kapcsán.
   

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
novara
2011. december 15. 08:58
Azért azt megnézném,amikor Tabajdi figyelmezteti Putyint a választások visszásságaira. Majd sajnálkozását fejezi,hogy a Malév-mutyi nem jött össze! Féreg ez,féreg...
predator
2011. december 14. 23:57
"Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy - legalábbis pillanatnyilag - a Kommunista Párt nem szándékozik saját jelöltet indítani az elnökválasztáson." Én úgy tudom,hogy szokás szerint indítani fogják a párt elnökét,Gennagyij Zjuganovot. Ami vele kapcsolatban érdekes,hogy most már egyre több politológus elismeri,hogy valójában ő nyerte a 96-os elnökválasztást,Jelcinnel szemben. Szegény Jelcinnek túl sok jót nem köszönhet az orosz nép. De egyet biztosan: Putyin személyében kiváló utódot választott,aki kihúzta a szarból az országot. Ez nem tetszik most a nyugatnak. Nem lehet szabad rablást csinálni,mint ahogy tették itt,vagy tették Oroszországban a 90-es években. Mindazonáltal,nem tudom,hogy mondjuk Zjuganov milyen elnök lenne,de nem szeretnék újra ott komcsit látni. A múltkor olvastam,hogy egy különleges ikon megtekintése érdekében több kilométeres sor állt egy moszkvai templom előtt.Vagyis az orosz nép újra visszanyerte a hitét (Putyinék is aktívan támogatják az egyházat,rengeteg templomot építettek,újíttattak fel),és szerintem,bár lehet,hogy tévedek,a komcsi elnök nekiállna a szokásos komcsi baromságoknak,mint például templom rombolás,vallásosok meghurcolása. Újabb nagy szenvedéseket hozva az orosz népre. Ezt pedig nem kívánom nekik. Putyin sem tökéletes,ahogy senki sem a világon,de azért óriási fejlődés,nagy növekedés mutatkozott az ő elnöksége alatt az emberek életszínvonalában is,a 90-es évekhez képest. Lehet mondani,hogy igen,az olaj miatt. De ott kezdődik az egész,hogy szegény Jelcin a nagy energiacégektől még az adót sem tudta beszedetni normálisan.Putyin meg nem szarozott. Egy másik bevételi forrást viszont szeretnek elhallgatni a szakértők. Egy olyat ami szintén óriási bevételeket hoz,és igen sok hozzáadott értéket tartalmaz. Ez pedig a haditechnikai export. Oroszország újra visszatért második számú exportőrnek az USA mögé. Fő exportbevételi forrásai az új,modern elektronikával,és a nyugati gépeknél jobb manőverezőképességgel bíró Szuhoj vadászgépek.Nagy konkurenciái azok a nyugati vadászoknak. A másik meg amivel abszolút dominálnak a piacon,az a modern Mi-171-es helikoptercsalád,ami a Mi-17 jelentős továbbfejlesztésével született. A szakértők egyöntetűen a világ legjobb közepes szállítóhelikopterének tartják,az USA is ilyeneket vásárolt az afgán légierő számára az oroszoktól.Vadonat új gépeket. A típust a kanadai légierő is használja Irakban.Annyira népszerű lett a típus,hogy ma már éveket kell érte sorban állni.Pedig több gyár is gyártja a típuscsaládot:Moszkva,Ulan-Ude,Kazany. Ez pedig van akiknek nem tetszik. Egy liberális,nyugat kedvence elnök ezeket a programokat is visszafoghatná,meg a PAK-FA ötödik generációs vadászgép programot is egy tollvonással törölhetné.Akár privatizálhatna is párat a jelentősebb gyárakból. Nem beszélve a 70-es évek óta létező,de a rendszerváltás miatt teljesen be nem fejezett repülőgép fedélzeti lézer programjukról.Az ő lézeres gépük,a Beriev A-60 (átalakított IL-76) első repülése 21 évvel korábban 1981-ben történt meg,mint a híres amerikai Boeing Yal-1 típusé ami 2002-ben repült először.Az oroszok az A-60 programot 2009-ben újraindították.Mondani sem kell,ez se tetszik egyeseknek. Szóval én remélem,hogy májustól újra Putyint láthatjuk az orosz elnöki székben.Az oroszok valószínűleg jobban járnának vele,mint a kommunistával,vagy egy Nyugat-kedvencével. A nyugatot persze szétbaszná az ideg,hogy nem lehet ingyen hozzájutni a rengeteg ásványkincs bányászati jogához,meg az értékes hadiipari üzemekhez. A nyugat,a demokráciához való igazi hozzáállását számtalanszor bizonyította és bizonyítja olyan diktatúrák támogatásával mint például Szaúd-Arábia,Bahrein,vagy Egyiptom.
Himalája
2011. december 14. 21:46
Valaha a vadnyugaton, ha valaki egy kis kocsmai csetepatéra vágyott, elegendó volt, ha odaszólt valamelyik kartyázó asztalhoz, hogy a lapokat újra kéne osztani, mert az osztó osztás közben rosszul osztott, esetleg csalt. Ha netán éppen az osztó volt az, aki nyerésre állt, szinte kizárt, hogy a töbiek ne nyúltak volna revolvereikhez. Most hasonló a helyzet. A nyugatnak nem érdeke, hogy a közelgő elnökválásztásokon Putyin nyerjen, ki keményen ki szokott állni az orosz szféra érdekeltségű országok mellett. Manapság, ezek közé tartozik Szíria is, ahol az elíndított arab tavasz, melyekben nyugatorientált bábkormányokat sikerült hatalomra juttatni (pld. Tunézia, Líbia) valahogy megrekedt az oroszok ENSZ-beni ellenállása miatt. Úgyhogy egy kis csetepaté az oroszoknál, és az elnökválásztásokon Putyin győzelem helyett egy orosz pénzoligarcha győzelme ebből a szempontból a nyugatnak jól jönne. Legyen mivel foglalkozni az oroszoknak, kevésbé figyeljenek oda a közelkeleti helyzetre.
HSL
2011. december 14. 20:36
ha ezek beszólnak egy tökös atomhatalomnak, vajon mit kap a pálinkacézár 2014-ben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!