Peking távol marad „Szíria barátainak” találkozójáról

2012. március 26. 13:11

Kína — meghívása ellenére — a jelenlegi körülmények miatt nem vesz részt az isztambuli találkozón.

2012. március 26. 13:11

Kína a jelenlegi körülmények között nem tervezi részvételét a „Szíria barátai” elnevezésű, áprilisban Isztambulba összehívott találkozón — tájékoztatott a külügyi szóvivő hétfőn. Hung Lej (Hong Lei) megerősítette, Peking kapott ugyan meghívót, de nem áll szándékában képviseltetni magát az eseményen. Egyúttal azt hangoztatta, hogy Kína álláspontja szerint a szíriai kérdéssel kapcsolatos nemzetközi erőfeszítéseknek enyhíteniük kell a feszültséget, s elő kell segíteniük a politikai párbeszédhez szükséges körülményeket.

A kínai kormány korábban több ízben is Szíriába küldte megbízottait és miközben az erőszak minden oldalról történő azonnali leállítását sürgeti, hangsúlyozza, hogy a rendezés során nem érheti sérelem Szíria szuverenitását és területi integritását, továbbá határozottan ellenzi külső erők beavatkozását, az erőszakos „rezsimváltást”. Peking többször kinyilvánította: támogatja az ENSZ és az Arab Liga közös közvetítőjének, Kofi Annannak a küldetését. Annant egyébként moszkvai tárgyalásai után a kínai fővárosba várják. Az első Szíria barátai elnevezésű találkozót februárban tartották Tuniszban, de Kína  azon sem vett részt. A tuniszi tanácskozáson Oroszország sem képviseltette magát.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!