Günter Grass: Izrael veszélyezteti a világbékét

2012. április 04. 14:22

A Nobel-díjas német szerző a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg a zsidó államot egy szerdán megjelent versében.

2012. április 04. 14:22
Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg Izraelt egyik versében. A szerdán megjelent mű széles körben váltott ki bírálatokat. Az iráni konfliktus témáját feldolgozó – Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című – versében Grass kifejtette: Iránban „egyetlen egy atombomba létét” sem sikerült bizonyítani, Izrael „nukleáris potenciálja” viszont egyre nagyobb, és ugyan nem titokban gyarapodik, de ellenőrizetlenül.
 
A zsidó állam így veszélyezteti az „egyébként is törékeny világbékét”, amit feltétlenül el kell mondani, mert előfordulhat, hogy „holnap már késő lesz”.  A német Süddeutsche Zeitung, az olasz La Repubblica, a német Süddeutsche Zeitung és a The New York Times által közölt verset széles körben bírálták, Izrael berlini nagykövetsége szerint például az alkotás „az antiszemita hagyományhoz illeszkedik”. A nagykövetség honlapján megjelent közlemény szerint „amit el kell mondani, az az, hogy az európai hagyományhoz tartozik” a zsidók rágalmazása rituális gyilkossággal. Korábban az volt a vád, hogy keresztény gyermekek vérét használják macesz — kovásztalan kenyér — készítéséhez, most pedig az, hogy „a zsidó állam az iráni nép kiirtására törekszik” — áll a közleményben.
 
Grass bírálta Németországot is, amiért a napokban ismét eladott Izraelnek egy tengeralattjárót, amelyet szakértők szerint el lehet látni atomrobbanófejjel felszerelt, közepes hatótávolságú rakétákkal. A bádogdob, a Ráklépésben és számos további világhírű regény 84 éves szerzője versében azt javasolta, hogy ne csak az iráni nukleáris létesítményeket, hanem az izraeli atomarzenált is helyezzék állandó nemzetközi felügyelet alá. 

Dieter Graumann, a németországi zsidó közösségeket összefogó szervezet (Zentralrat der Juden in Deutschland) elnöke szerint Grass verse „erőszakos pamflet”, amely démonizálja Izraelt. Ruprecht Polenz kereszténydemokrata politikus, a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke azt emelte ki, hogy a szerző megfordítja a dolgokat, összekeveri az okot és az okozatot, hiszen nem Izrael, hanem éppen Irán fenyegeti a világbékét.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Árbóckosár
2012. április 06. 14:52
A második világháború után Németországot gyarmatosították a liberális erők. Németországban nem lehet a zsidókat kritizálni, mert rögtön leantiszemitáznak! Európa Unió, valójában a Németország utáni gyarmatosítása a liberális erőknek! Ha a zsidót kritizálod "antiszemita" vagy! / Günter Grass / http://www.youtube.com/watch?v=d2FpO44e2dw
kalasnyikov
2012. április 05. 03:55
Az amerikai elnökváltás meghozza majd a rég várt hatást. Izrael magára marad Észak-Afrikában. Game over maceszgombócok. Készüljetek a lehető legrosszabb szcenárióra.
Talibán
2012. április 04. 22:25
Vivat, Grass!
imres
2012. április 04. 21:15
Azért jellemző Izrael berlini nagykövetségének kiadott nyilatkozata. Bírálod Izrael állam politikáját - antiszemita vagy. Ez a legpofátlanabb csúsztatás. Remélem, a világ végre ráébred arra, hogy ez a primitív érvelés az agresszív izraeli politika egyik legaljasabb magyarázkodása. Nem lehet az idők végezetéig a holokausztra hivatkozni és az antiszemita érvet előkapni - talán még Németországban sem. Én azt hiszem, erőteljesen változik az európai közvélemény, ha a kormányok nem is követik abban az ütemben a változást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!