Befagyasztják a bírói béreket Szlovákiában

2012. november 20. 18:48

A jövő évben ideiglenesen felfüggesztik Szlovákiában a bírák béreinek értékállóságát szavatoló automatikus bérvalorizációt – jelentette be Pavol Paska, a pozsonyi törvényhozás házelnöke kedden, az érintett igazságügyi dolgozók képviselőivel folytatott egyeztetést követően.

2012. november 20. 18:48

A két fél közötti megegyezés alapján a kormány a bírákra is kiterjeszti a közjogi méltóságok béreinek befagyasztását célzó elképzelését.

A bérvalorizáció ideiglenes felfüggesztése a jövő évben a bírákon kívül az államfőt, a parlamenti képviselőket és a kormány tagjait érinti. Az állam kiadásainak csökkentésével indokolt bérbefagyasztás megvalósításához szükséges törvénymódosítás már szerdán a kabinet elé kerül, s várhatóan gyorsított eljárásban hagyja jóvá a szlovák parlament.

Tomás Borec, a szlovák igazságügyi tárca vezetője a megegyezés megszületését követően a bérbefagyasztásról azt mondta: arra oly módon kerül sor, hogy az nem veszélyezteti a bírák függetlenségét, ugyanakkor lehetőséget ad, hogy kimutassák szolidaritásukat. Hozzátette: a bírák béreinek befagyasztásával megtakarított összeget az igazságügyben dolgozó hivatalnokok béreinek kiegészítésére kívánja fordítani a szaktárca.

A bírák tanácsának testülete a béreik befagyasztását célzó kormányzati elképzeléssel kapcsolatban korábban kiadott állásfoglalásában rámutatott: tiszteletben tartják a kormány szándékát, ugyanakkor a bérbefagyasztást olyan rendkívüli és ideiglenes intézkedésként értékelik, amelynek huzamosabb idejű fenntartását a bírák függetlenségébe való megengedhetetlen beavatkozásnak tartanák.

A béreik befagyasztásán kívül a bírákra Szlovákiában várhatóan már a jövő év elején egy másik korlátozó intézkedés is vár: büntetőjogi mentességük megszüntetése. Az erre vonatkozó jogszabály módosításának előkészítése már a nyáron megkezdődött, nem sokkal azután, hogy a pozsonyi törvényhozás jóváhagyta a parlamenti képviselők büntetőjogi mentességének eltörlését. Ezt februárban egy másik – a parlamenti képviselők, az államfő, az államügyészek, a bírák és a rendfenntartó szervek tagjainak szabálysértési mentességét hatálytalanító – jogszűkítés előzte meg.
 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. november 21. 10:37
"az érintett igazságügyi dolgozók képviselőivel folytatott egyeztetést követően" Hát igen, a tótok egyeztetnek a baltás meg csak simán végigveri bikacsökkel vérein. Így szereti ő a magyarokat...
Corporate Soldier
2012. november 20. 22:04
Veszélyben a demokrácia, nő az antiszemétizmus.
bini
2012. november 20. 19:51
Fico nem beszélt mellé, mikor azt mondta, hogy a magyarországi megoldásokat alkalmaza, a bankadó és egyébb területen. Még tovább ment, mert a birokat is is bevonta első körbe. Lesz-e ejropa segits. Kloes asszonynak várom a reakcióját a birói függetlenség csorbitása miatt.
USsange
2012. november 20. 19:50
Ficó mióta Orbánnal találkozgat, kezd megjönni az esze. Rájött, hogy ha egy országban idegen kezekben van az igazságszolgáltatás, az a hamis ítéletivel alapjaiban ássa alá bármely kormány hitelességét. És hát tudjuk jól mely etnikum van felülreprezentálva az "igazság"szolgáltatásban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!