A baloldal nyer Olaszországban az utolsó előrejelzések szerint

2013. február 08. 11:33

A felmérések szerint a baloldali Demokrata Párt (PD) vezette szövetség megelőzi a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és az Északi Liga koalícióját. Az olasz választási szabályok értelmében a február 24-25-i voksolás előtti két hétben nem publikálhatók további előrejelzések a szavazók szándékairól.

2013. február 08. 11:33

A legnagyobb napilap, a Corriere della Sera pénteki kommentárja szerint a bal- és jobbközép közötti különbség a kampány elejétől majdnem a felére csökkent. A milánói újság pénteken hét százalékpontra tette a különbséget a PD és a Baloldal, Környezet, Szabadság (SEL) alkotta szövetség, illetve a PdL-Északi Liga között – felmérése szerint az előbbi 37,2 százalékos támogatottsággal bír, az utóbbi pedig 29,7 százalékon áll. Harmadik helyen az 5 Csillag Mozgalom (M5S) civil szerveződés áll 14,3 százalékkal, ezt a centrumpárti Monti-lista követi 9,3 százalékkal. A Corriere hangsúlyozta, hogy a választások eredményét Lombardia és Szicília teszi továbbra is bizonytalanná. Ez a két tartomány adja a legtöbb szenátusi mandátumot, és jelenleg ezekben az észak-, illetve dél-olasz választói térségekben a bal- és jobbközép fej-fej mellett áll.

A balközép La Repubblica adatai szerint a PD-PdL vezette koalíciók között több mint 5 százalékpontos a differencia, de Silvio Berlusconi szövetsége lépésről lépésre csökkenti a távolságot. Az újság úgy látta, a szoros verseny választási patthelyzetet és „Itália kormányozhatóságát veszélyezteti”. A La Repubblica 34,1 százalékra tette a PD-SEL támogatottságát, 28,6 százalékra a Pdl-Északi Ligáét, továbbá 16 százalékra becsülte az M5S-t és a Monti-listát. A lap szerint Berlusconi választási ígéretei – mindenekelőtt a PdL elnökének az ingatlanadó eltörlésére vonatkozó „demagóg” kijelentései – , az utóbbi tíz napban 4 százalékponttal erősítették a jobbközépet. A politikában csalódottak és bizonytalanok decemberben még 40 százalékos tábora 25 százalékra csökkent: „visszatértek a PdL-be” – írta a La Repubblica.

Az Il Messaggero római napilap az olasz statisztikai hivatal (Istat) adatait közölte, amelyek szerint a bal- és jobbközép között 7 százalékpontos a különbség. Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap 6,6 százalékpontos távolságot mért. A Demopolis közvéleménykutató 1 millió 800 ezer szavazatra tette a bal- és jobbközép különbségét, hangoztatva, hogy így egyik politikai fél sem tud majd jelentős parlamenti többséget szerezni.

Az újságok úgy vélték, hogy Berlusconi nehezen fogja tudni behozni hátrányát, de ahogyan eddig is tette, a választások előtti két hétben is további meglepetésekkel szolgálhat.

Az Il Secolo XIX genovai napilap igazi meglepetésnek az M5S harmadik helyezését nevezte. Az újságnak a pártot vezető Beppe Grillo úgy nyilatkozott, „ha most nem tudjuk szétrobbantani a régi pártokat, megtesszük szeptemberben. A mostani eredménnyel a kormány rövid lesz. Ősszel újabb választások lesznek Olaszországban”.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. február 08. 16:49
Ugy váltogatták, mint más a fehérneműjét!!! 1960. március 25. – 1960. július 26. Fernando Tambroni 1960. július 26. – 1962. február 21. Amintore Fanfani (harmadszor) 1962. február 21. – 1963. június 21. Amintore Fanfani (negyedszer) 1963. június 21. – 1963. december 4. Giovanni Leone 1963. december 4. – 1964. július 22. Aldo Moro hallgat 1964. július 22. – 1966. február 23. Aldo Moro (másodszor) 1966. február 23. – 1968. június 24. Aldo Moro (harmadszor) 1968. június 24. – 1968. december 12. Giovanni Leone (másodszor) 1968. december 12. – 1969. augusztus 5. Mariano Rumor 1969. augusztus 5. – 1970. március 27. Mariano Rumor (másodszor) 1970. március 27. – 1970. augusztus 6. Mariano Rumor (harmadszor) 1970. augusztus 6. – 1972. február 17. Emilio Colombo 1972. február 17. – 1972. június 26. Giulio Andreotti hallgat 1972. július 26. – 1973. július 7. Giulio Andreotti (másodszor) 1973. július 7. – 1974. március 14. Mariano Rumor (negyedszer) 1974. március 14. – 1974. november 23. Mariano Rumor (ötödször) 1974. november 23. – 1976. február 12. Aldo Moro (negyedszer) 1976. február 12. – 1976. július 29. Aldo Moro (ötödször) 1976. július 29. – 1978. március 11. Giulio Andreotti (harmadszor) 1978. március 11. – 1979. március 20. Giulio Andreotti (negyedszer) 1979. március 20. – 1979. augusztus 4. Giulio Andreotti (ötödször) 1979. augusztus 4. – 1980. április 4. Francesco Cossiga 1980. április 4. – 1980. október 18. Francesco Cossiga (másodszor) 1980. október 18. – 1981. június 28. Arnaldo Forlani hallgat 1981. június 28. – 1982. augusztus 23. Giovanni Spadolini 1982. augusztus 23. – 1982. december 1. Giovanni Spadolini (másodszor) 1982. december 1. – 1983. augusztus 4. Amintore Fanfani (ötödször) 1983. augusztus 4. – 1986. augusztus 1. Bettino Craxi hallgat 1986. augusztus 1. – 1987. április 17. Bettino Craxi (másodszor) 1987. április 17. – 1987. július 28. Amintore Fanfani (hatodszor) 1987. július 28. – 1988. április 13. Giovanni Goria 1988. április 13. – 1989. július 22. Ciriaco De Mita 1989. július 22. – 1991. április 12. Giulio Andreotti (hatodszor) 1991. április 12. – 1992. április 24. Giulio Andreotti (hetedszer) 1992. június 28. – 1993. április 28. Giuliano Amato 1993. április 28. – 1994. május 10. Carlo Azeglio Ciampi hallgat 1994. május 10. – 1995. január 17. Silvio Berlusconi hallgat 1995. január 17. – 1996. május 17. Lamberto Dini 1996. május 17. – 1998. október 21. Romano Prodi hallgat 1998. október 21. – 1999. december 22. Massimo D'Alema 1999. december 22. – 2000. április 25. Massimo D'Alema (másodszor) 2000. április 25. – 2001. június 11. Giuliano Amato (másodszor) 2001. június 11. – 2005. április 23. Silvio Berlusconi (másodszor) 2005. április 23. – 2006. április 29. Silvio Berlusconi (harmadszor) 2006. április 30. – 2008. május 8. Romano Prodi (másodszor) 2008. május 8. – 2011. november 16.[1] Silvio Berlusconi (negyedszer) 2011. november 16. – 2013. Mario Monti
files32
2013. február 08. 14:10
Az utolsó baloldali ne felejtse el lekapcsolni a villanyt!
tatka46
2013. február 08. 12:33
A jobboldal buktára vitte az országotm most jön egy baloldal azt is megbuktatják pár év múlva, az ott már sport a kormány váltás.
Secnir
2013. február 08. 12:10
és az öreg nem jut be a parlamentbe, akkor mentelmi jog ugrott, és a folyó ügyeiből kifolyólag baráti látogatást tehet a sitten, ha jól tudom. majd viktor visz neki bablevest, berlu meg elmeséli neki, hogy két év múlva viktornak mire kell figyelnie, ha eldobják előtte a szappant...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!