Olaszország: kevesebben szavaznak, mint 2008-ban

2013. február 24. 14:11

A voksolásra jogosult 50 millió olasz 13,76 százaléka adta le szavazatát az itáliai parlamenti választásokon.

2013. február 24. 14:11

Vasárnap délig a szavazásra jogosult 50 millió olasznak a 13,76 százaléka adta le voksát a parlamenti választásokon a római belügyminisztérium bejelentése szerint. Négy órával az urnák megnyitása után a részvételi arány alacsonyabb volt a 2008-as parlamenti választásokon ugyanebben az időpontban mért 15,15 százaléknál. A belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy az első részvételi adat kizárólag a képviselőházra adott szavazatokra vonatkozott. A politikusok sorában elsőként Giorgio Napolitano államfő szavazott. Napolitano újságíróktól kísérve gyalog tért vissza az elnöki palotába, egy presszóban még egy kávéra is megállt. Elmondta, reméli, minél többen mennek el szavazni, „mivel erre ösztönzi az olaszokat az alkotmány is”. 

 
A centrumpárti koalíció miniszterelnök-jelöltje, Mario Monti Milánóban szavazott. Twitter-fiókján közölt üzenetében Monti azt írta: a szavazás a demokrácia lényege. „Szavazni kötelesség” - írta szintén a Twitteren Roberto Maroni, az Északi Liga elnöke. Milánóban szavazott Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke is. A szavazókörzetbe belépésekor Berlusconi ellen a Femen nőjogi mozgalom három orosz tagja tiltakozott. Meztelen felsőtesttel azt kiabálták, hogy „Elég volt Berlusconiból!” Berlusconi túlzásnak nevezte a tiltakozást. Hozzátette: „a józanul gondolkodó olaszok tudják, hogy egyetlen egy pártra érdemes szavazni”. 
 
A Bolognában szavazó Romano Prodi, egykori kétszeres olasz kormányfő kijelentette, hogy „szavazni csendben kell, kommentárok nélkül”. Hétfő délutánig közel 50 millió olasz szavazhat. Ebből 3,5 millió külföldön élő olasz postán küldte el szavazatát. Az összesítések szerint hárommillió az először választók száma. Az olasz választások összköltsége 390 millió euró, minden szavazókörzetre átlagosan 6 ezer euró költség jut.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!