Hagel: Snowden súlyos titoksértést követett el

2013. június 27. 10:31

Súlyos titoksértésnek nevezte az Edward Snowden általi kiszivárogtatást Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, aki szerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa megsértette az amerikai törvényeket, és kárt okozott a nemzet biztonságának.

2013. június 27. 10:31

Azt remélem, hogy az oroszok helyesen cselekednek majd ebben az ügyben, és visszafordítják Snowdent az Egyesült Államokba” – jelentette ki Hagel a Pentagonban szerdán tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint Moszkva nyilvánvalóan még nem hozta meg a végső döntést, mert jelentések szerint Snowden még mindig a seremetyjevói repülőtéren tartózkodik.

Az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke, Robert Menendez kijelentette, hogy kezdeményezni fogja az Ecuadornak biztosított legkedvezményesebb kereskedelmi elbánás megvonását, ha Quito politikai menedékjogot biztosít Snowdennek. Menendez szenátor felszólította Oroszországot, hogy ne biztosítson menedéket az amerikai kiszivárogtatónak és küldje őt vissza az Egyesült Államokba.

Sato Galo Galarzan ecuadori ügyvezető külügyminiszter egyébként szerdán Quitóban cáfolta, hogy kormánya látta volna el úti okmányokkal a szökevényt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy a hongkongi hatóságok Snowden középső nevével (második keresztnevével) kérték kiegészíteni azt a kérelmet, amely a szökött informatikus letartóztatására Washingtontól érkezett hozzájuk. Az amerikai kormányhivatal szerint Hongkong a Snowden középső neve körül kialakult állítólagos zavart használta fel ürügyként arra, hogy ne teljesítse az amerikai igényt.

A vasárnap óta Moszkvában tartózkodó 30 éves Edward Snowden az orosz fővárost megelőzően hawaii otthonából Kína különleges közigazgatási övezetébe, Hongkongba menekült, és onnan szivárogtatta ki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatmegfigyelés részleteit egy angol és egy amerikai lapnak. Az Egyesült Államokban kémkedés címén vádat emeltek ellene.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. június 29. 13:34
Holló hollónak, nagyhatalom nagyhatalomnak....Ötvenhatban az USA nem sietett segítségünkre. De Snowden olyan dolgokat tudhat, mi érdekelheti az oroszokat. Míg ezeket meg nem tudják,Snowdent ott marasztalják.
Ouroboros
2013. június 27. 18:47
Where is the Snowden of yesteryear?
meska
2013. június 27. 18:45
"aki szerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa megsértette az amerikai törvényeket" - ha az Egyesült Államok alkotmánya, törvényei tiltják a globális lehallgatást, akkor ki sértett itt és milyen törvényt? Milyen szintekig ki mindenkit lehet még Snowden előtt bíróság elé állítani? /bár mióta az USA a második világháború után kategorikusan kijelentette, hogy a hadseregben nincsenek és nem is lesznek/!/ háborús bűnösök, szóval azóta nincsenek illúzióink...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!