Német nagykoalíciót várnak az elemzők

2013. szeptember 23. 20:25

Kész tényként tekintenek brüsszeli politikai elemzők arra, hogy a vasárnapi német választásokat követően konzervatív-szociáldemokrata (CDU-CSU-SPD) nagykoalíció jön létre a Bundestagban.

2013. szeptember 23. 20:25

Az eredményt elemezve Fabian Zuleeg, az Európai Politikai Központ (EPC) főközgazdásza arra a megállapításra jutott, hogy Merkel nem az euróválság ellenére, hanem éppen amiatt aratott nagyarányú győzelmet, ez pedig annak a jele, hogy a választók a jelöltek közül őbenne bíznak a legjobban, a kancellárnak az elmúlt években ugyanis sikerült azt a képet kialakítania magáról, hogy kézben tartja az irányítást, ura a helyzetnek. A nagykoalíció kényelmes, kétharmados többséget biztosít, s ha meg kellene változtatni az alkotmányt, a jövőben az sem okozhat komoly nehézséget, mutatott rá Zuleeg.

Az EPC vezetője szerint egy ilyen kormányzati konstellációban Angela Merkel akár a középen álló közvetítő szerepét is játszhatja a baloldali szociáldemokraták és saját pártjának jobboldali politikusai között. A majdani kormány összetételét találgatva Zuleeg elképzelhetőnek tartotta, hogy a külügyi tárcát a szociáldemokraták kapják meg. A külügyi tárca az eddigi német kormányban is a koalíciós partneré volt, ám mivel az SPD erősebb választói támogatással bír a most a parlamentből kihulló liberálisoknál, valószínű, hogy a szociáldemokraták nagyobb beleszólást kérnek és kaphatnak is majd a külügyek irányításába, így akár Németország Európa-politikájába is – vélekedett Janisz Emmanulidisz, az EPC vezető politikai elemzője.

Zuleeg ugyanakkor hozzátette: Merkel már korábban világossá tette, az euróválság kezelése a kancellár kizárólagos hatáskörébe tartozik. Janisz Emmanulidisz arra is rámutatott, hogy míg a legutóbbi két választáson a konzervatívok a vártnál kisebb arányú győzelmet arattak, ez alkalommal az eredmény nem olyan unalmas, mint a kampány volt, a CDU-CSU a várakozásokat meghaladó győzelmet aratott. Az elemző szerint a választók a liberális FDP megbuktatásával azt az üzenetet küldték, hogy azt szeretnék, hogy Angela Merkel maradjon a kancellár, ugyanakkor kormányváltást is szeretnének, mármint a kormányzás irányának bizonyos mértékű módosítását.

Emmanulidisz szerint az SPD eredménye nem túl ígéretes, de a balközép így is erős tagja lehet a nagykoalíciónak. Mindkét szakértő úgy vélekedett, hogy bár nem kétséges a fekete-vörös nagykoalíció, a politikai megállapodás megkötése a szokásosnál hosszabb ideig is eltarthat. Emmanulidisz szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a szociáldemokraták mit kérnek cserébe a részvételükért. Merkel ugyanakkor egyes területeken átléphet olyan határokat, amelyeket korábban nem volt hajlandó, és mondhatja, hogy ezekre a koalíciókötés miatti kompromisszum miatt volt szükség.

Úgy tűnik, Wolfgang Scha:uble maradni akar az egész európai gazdaság szempontjából meghatározó pénzügyminiszteri poszton - jegyezte meg az elemző, aki szerint Merkel erre aligha mondhat nemet, mert Schäuble és tevékenysége megítélése nagyon jó a választók körében. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy amiatt nem lesz forradalmi változás sem Németországban, sem Európában, hogy a konzervatívok a jövőben nem a liberálisokkal, hanem a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányoznak majd.

Merkel olyan dolgokban a jövőben sem fog engedni, amelyekről eddig hallani sem akart, nem lesz eurózóna-államkötvény, közös adósság- és kötelezettségvállalás, illetve nem fog változni az a politika, hozzáállás sem, hogy Németország akkor fog a jövőben is hitelt nyújtani a német adófizetők pénzéből más országoknak, ha előbb azok rendbe teszik pénzügyeiket, konszolidációt, ha úgy tetszik megszorítást hajtanak végre.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2013. szeptember 24. 10:31
en azert jobban orulnek ha a zoldekkel allnanak ossze mintha a szocdemekkel, de Merkelt nem feltem, o az egyetlen "igazi ferfi" a nyugati vezetok kozott :)
kjkj945
2013. szeptember 24. 03:42
És jön a USE!
imres
2013. szeptember 23. 23:57
Azt hiszem, Merkelnek - bár nehéz dolga lesz - több szempontból is hasznos lesz a nagykoalíció. De még mielőtt belekezdenék, ajánlanám a sok hülye baloldali kommentelő figyelmébe, hogy a nagykoalíció csak legvégső megoldás lehet, amikor már más lehetőség nincs. Mert ugye elvtársi körökben fel-felizzik a vágy arra, hogy újra hatalomban legyenek és ilyenkor meglebegtetik a nagykoalíciót, mint számukra kívánatos fejleményt. :) Az SPD további amortizációja a nagykoalícióban természetes folyamatnak lesz tekinthető. Azt nem állítom, hogy a német elvtársakat is a hatalomvágy hajtja a kormányba, de hogy Merkel asszony megszorongatja a töküket a tárgyalásokon, az biztos. Ennek számtalan előnye lesz, hiszen az EP választások jövőre már egy behódolt SPD-vel és egy tönkrevert liberálisokkal köszönt ránk. Európában komoly változások elé nézünk, aminek az is lehet a következménye, hogy a totálisan egyesült baloldal (vérkomcsiktól-vadliberálisokig) is kevés lesz a konzervatívok ellen. Akkor majd lehet rikácsolni a fékek és ellensúlyok ócska dumájával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!