Cameron: A profit nem a probléma, hanem a megoldás

2013. október 02. 15:26

Nem szitokszó az üzleti profit, mivel a munkahelyeket az üzleti szféra hozza létre a tevékenységéből eredő haszonból, nem pedig a kormány – mondta szerdán a brit miniszterelnök.

2013. október 02. 15:26
David Cameron, aki a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben rendezett éves kongresszusának zárónapján szólalt fel, 50 perces beszédében többször is élesen és gúnyosan bírálta az ellenzéki Munkáspárt gazdaságpolitikai elképzeléseit. Cameron szerint „az 1970-es évek szocializmusára” hasonlítanak Ed Miliband munkáspárti vezető minap ismertetett tervei, amelyek középpontjában a vállalati szektor fokozott adóztatása és a lakossági közműdíjak hatósági befagyasztása áll. „Lehet, hogy az üzleti szféra ostorozását jól fogadja a munkáspárti hallgatóság, de az ország szempontjából ez őrültség” – fogalmazott a brit kormányfő.
 
Miliband terveit a tory kongresszus más kormányzati felszólalói is élesen támadták. George Osborne pénzügyminiszter, aki hétfőn tartotta meg beszédét, kijelentette: a Munkáspárt miniszterelnök-jelöltjének politikai filozófiája „Marx Károlyéhoz hasonlítható”.
 
Miliband a Labour múlt heti éves kongresszusán ismertette pártja terveit. A legnagyobb visszhangot kiváltó bejelentés az volt, hogy ha a Munkáspárt a 2015-ben esedékes parlamenti választásokon kormányra kerül, legalább 20 hónapra befagyasztaná a lakosságnak és a családi vállalkozásoknak felszámolt kiskereskedelmi áram- és gázárakat. A következő Labour-kormány az áremelési moratórium időszakában a brit piacon tevékenykedő hat legnagyobb magántulajdonú energiaszolgáltató céget feldarabolná, tevékenységük ellenőrzésére pedig a jelenleginél erőteljesebb felügyeleti hatóságot hozna létre. Miliband szerint az energiacégek „túl hosszú ideje” számláznak az indokoltnál többet, és ezt azért tehetik, mert „a piac nem működik”.
 
David Cameron miniszterelnök a konzervatívok kongresszusának szerdai zárónapján felszólalva a jobboldali brit sajtóban gyakran alkalmazott gúnynevén, „Vörös Ed” néven említette a munkáspárti vezetőt, és kijelentette: a baloldali ellenzék adó- és gazdaságpolitikája „káros, értelmetlen és kifacsart”. Cameron kijelentette azt is, hogy a Konzervatív Párt felfogása szerint a profit, a vagyonteremtés, az adócsökkentés és a vállalkozás „nem elitista szitokszavak”, és nem a problémát jelentik, hanem a megoldást. Ugyanis a munkahelyeket nem a kormányok teremtik, hanem az üzleti vállalkozások, amelyektől az egész ország sikeressége függ – hangsúlyozta. A brit kormányfő szerint „a lehetőségek országának” megteremtése felé vezető úton „nincsenek levágható kanyarok, gyorsan barkácsolható megoldások”, egy ilyen országot csak üzleti vállalkozásokra, oktatásra, egyéni kezdeményezésekre alapozva lehet felépíteni, türelemmel és aprólékos munkával, az egyénben megbízva és az ő kezébe adva az ehhez szükséges eszközöket.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almafa
2013. október 03. 00:46
A probléma valóban nem önmagában a profit és Miliband nem is ezt mondta. - Csak éppen ahol monopolhelyzet van, ott nincs piac. - Három év alatt (a válság során) megduplázták a profitot. Miből? Áremelésből vagy költségcsökkentésből? Monopolhelyzettel való visszaéléssel vagy jó gazdálkodással? Ez a kérdés! Kár hogy Cameron idáig már nem jutott el.
Pinter68
2013. október 02. 22:44
Meg kellene kérni a britteket, adják már kölcsön ezt a fickot pár évre. Hátha megmutatná a Fidesznek, milyen is a valodi konzervativ-jobboldali gazdaságpolitika. Mert a Viktorék mintha nem azt nyomnák. És akkor rohadtul finom voltam.
VakzKommondor
2013. október 02. 21:39
Nem! Hazudik! A profit csúnya gonosz dolog! Be kell tiltani. (Kivéve persze a közgép, a fideszes média, és a fideszes haverok profitját nem, mert az szent istenfélő profit, az maradhat.)
Akitlosz
2013. október 02. 20:59
Ez bizony így van. A hit a szocializmusban viszont sajnos továbbra is töretlen. Ez lesz Európa veszte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!