Orbán: Magyarország egy igazi laboratórium

2013. október 09. 13:38

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni. A politikai radikalizmus azonban nem tekinthető ilyen hagyományos európai értéknek ‒ jelentette ki londoni látogatásán a magyar kormányfő.

2013. október 09. 13:38

Orbán Viktor a Királyi Külügyi Intézetben ‒ közkeletű nevén Chatham House ‒ tartott szerdai előadásában használta ezt a hasonlatot, bemutatva kormánya intézkedéseit, a válságra adott magyar válaszokat, amelyekkel kapcsolatban így fogalmazott: többről volt szó, mint egy reformról, az ország megújítása zajlott az elmúlt években. Ezért a magyar kabinet elsősorban nem is problémaként tekint a válságra, inkább lehetőségként a mélyebb, strukturális átalakítások végrehajtására.

A miniszterelnök szerint egyébként a jelenlegi válság nem egy olyasfajta kihívás, amely egyszerű politikai intézkedésekkel legyőzhető lenne, „nem élhetünk úgy, ahogyan eddig”, ezért szükséges a nagy rendszerek jelentős átszervezése, sőt, ezzel egyidejűleg a családokat és a közösségeket is ösztönözni kell életstratégiájuk átalakítására.

A mintegy kétszáz meghívott vendég előtt a hagyományos értékek jövőbeni európai szerepéről ‒ angol nyelven ‒ beszélő kormányfő az Európai Unióról szólva úgy vélekedett: a korábban erős, magabiztos, optimista közösség mára ennek éppen az ellenkezőjét mutatja, egy bizonytalan uniót, amelynek nincs világos képe a jövőjéről.

Az EU-val kapcsolatban megerősítette azt a véleményét is, amely szerint a tagállamok közötti különbségeket nem lehet elhanyagolni, az eurózónán kívüli országoknak meg kell adni a jogot, hogy megválaszthassák saját gazdaságpolitikájukat. Hiszen nyilvánvaló, hogy ugyanaz a gazdaságpolitika nem felel meg a például az Egyesült Királyságnak, Svédországnak és Magyarországnak. Ezért „az ideológiák és a dogmatizmus helyett” el kell ismerni és el kell fogadni a széles körű sokféleséget. Ha pedig elismerjük e sokszínűséget, el kell ismerni magukat a nemzeteket is, azt, hogy a nemzetek igenis léteznek.

A miniszterelnök a hagyományos értékekről szólva a nemzeten túl kiállt a család és a vallás mellett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szerinte ma Európában teljesen nyílt „vörös” és „zöld” támadás zajlik e hagyományos értékek, a vallás, a család és a nemzet ellen, miközben az európai demokrácia éppen a kereszténységen alapul, a család szerepe pedig döntő fontosságú a jelenlegi demográfiai problémák megoldásához. Orbán Viktor megismételte: meggyőződése, hogy a jóléti államnak vége, helyette a magyar kormány egy munkaalapú, a kiérdemelt juttatásokra alapuló társadalmat próbál felépíteni.

Orbán emellett ismertette hallgatóságának a magyar lépések közül az egykulcsos, családi adórendszer bevezetését, a társasági adó csökkentését, az új, szavai szerint rugalmasabb munkatörvénykönyv megalkotását, a felsőoktatási rendszer átalakítását, valamint az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés politikáját, egyúttal felhívta a figyelmet a magyarországi társadalmi és politikai stabilitás megőrzésére. Elmondta azt is, hogy ma már négymillióan fizetnek adót Magyarországon, a kormányzati célkitűzés az ötmillió elérése.

Az előadás után a hallgatóság köréből kérdés hangzott el a politikai radikalizmussal, ennek összefüggésében a Jobbikkal kapcsolatban, felvetve, hogy a hasonló profilú pártokat nem kellene-e betiltani Európában. Orbán Viktor válaszában a Jobbikot radikális nacionalista pártnak nevezte, kijelentve: a Jobbik létét „általánosságban bizonyítéknak szokás tekinteni” arra, hogy Magyarországon folyamatos veszély a nacionalizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet.

A kormányfő kijelentette ugyanakkor: a jobbközép pártoknak „egyáltalán nem kell megrettenniük” a radikalizmustól, mivel elég erősek ahhoz, hogy fenntartsák a hagyományos értékeket. A radikális politikai erők, „hol a kommunisták, hol a radikális jobboldal” Magyarországon történelmi visszatekintésben hozzávetőleg 16 százaléknyi választói támogatást tudhatnak maguk mögött a választásokon, de „a kérdés nem ez a 16 százalék, a kérdés az, hogy mi van a másik 84 százalékkal” ‒ fogalmazott.

A szélsőséges pártok európai betiltásával kapcsolatos kérdésre kifejtette: a politikai radikalizmus problémáját nem lenne helyes nemzetközi szinten kezelni, mindegyik európai országnak megvan a maga alkotmányos jogrendje, amelyen belül a jelenség kezelhető. A politikai radikalizmus Orbán Viktor véleménye szerint nem a gazdasági válság terméke, a fő ok a vezetés hiánya a jobbközép és a balközép politikai elit részéről.

A kormányfő szerint az EU problémája a politikai vezetés szerepének félreértése. A szélesebb értelemben vett Európában is a politikai vezetés jelenlegi koncepciója az intézményesült vezetést jelenti, válság idején azonban ez nem elégséges, ilyenkor „személyekre, személyi vezetésre” van szükség. Ha nem sikerül megtalálni a megfelelő egyensúlyt az intézményi és személyi vezetés között, akkor az emberekben az az érzés támad, hogy egyáltalán semmilyen vezetés nincs ‒ tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor délután David Cameron brit miniszterelnökkel tárgyal a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nvilko
2014. július 14. 22:28
Hiába, no! Csak az értékrendetlenség mindenütt :) http://nviliam.blog.hu/2014/07/13/ertekrendetlenseg
szalámis hegedű
2013. október 11. 22:03
Hollandia - Magyarország 6 : 1
parafin
2013. október 09. 23:14
Máshol okkal tiltották be az embereken vêgzett kísérleteket. Simplicity.
tabakur
2013. október 09. 22:52
" az ország megújítása zajlott az elmúlt években"-mondata Orbán. Akkor nézzük a megújítást: 1.Egészségügy: soha nem látott 100 milliárd fölötti tartozás. Rohamosan romló ellátás. Növekvő várólisták. 2. Oktatás:Központosított merev tanrend. Az egyházi iskolák bőkezű támogatása míg az állami iskolák pénzhiánnyal küszködnek. 3. Államigazgatás: Minden területen hozzá nemértő politikai vezetőket neveztek ki.Semmivel nem gyorsabb az ügyek intézése sőt tömeges a 30 napon túli ügyintézés. Reklamáció esetén a válasz mindég a rendszer átalakítása. 3.Gazdaság : 3,5 év teljesítménye 0% gazdasági növekedés . Pozitívum: Magyarország jobban teljesít.Jobban teljesít???????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!