Irak: Obamának nem kell kongresszusi felhatalmazás a beavatkozáshoz

2014. június 19. 08:32

Az amerikai elnök szerdán közölte az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus vezetőivel, hogy nincs szüksége új kongresszusi felhatalmazásra egy esetleges iraki katonai beavatkozáshoz, amelynek módjáról még nem döntött. A CNN szerint az amerikaiak már megkezdték a légi felderítést Irak felett repülőgépekkel és drónokkal.

2014. június 19. 08:32

Barack Obama szerdán ismertette a képviselőház és a szenátus vezetőivel azokat az amerikai erőfeszítéseket, amelyek arra irányulnak hogy „megerősítsék” az iraki biztonsági erőknek az ILIÁ (az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista csoport) harcosai jelentette „fenyegetéssel való szembeszállásra való képességét”, beleértve „a megnövelt biztonsági támogatást”. Közölte velük azt is, hogy nincs szüksége új kongresszusi felhatalmazásra egy esetleges iraki katonai beavatkozáshoz. A beavatkozás módjáról Obama még nem döntött. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője a nap folyamán korábban kijelentette, hogy az elnök a harcoló alakulatok Irakba küldésén kívül nem zárt ki semmilyen lehetőséget.

Noha a fehér házi közlemény hangsúlyozta, hogy Obama folytatni fogja a kongresszussal kezdett konzultációt, a törvényhozás több tagja, aki részt vett a vele folytatott találkozón, úgy érezte, hogy megbeszélés célja pusztán az volt, hogy az elnök ismertesse velük az Irakban kialakult helyzetet és közölje: a cselekvéshez nincs szüksége további kongresszusi határozatokra. Barack Obama ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy konkrétan mit kíván tenni.

A találkozót megelőzően Chuck Hagel védelmi miniszter és Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke egy szenátus meghallgatáson arról számolt be, hogy a Pentagonnál lehetséges amerikai lépések sorának részleteit dolgozzák ki Irak stabilizálása érdekében. Ezek közé tartozik, hogy légi csapást mérjenek az ország északi és nyugati területein jelentős harci sikereket elért szunnita militánsokra. Hagel és Dempsey egyaránt leszögezte, hogy az iraki kormány által sürgetett légicsapáshoz több hírszerzési adatra lenne szükség az ILIÁ-ról. Mindketten egyetértettek azzal, hogy az iraki válság fenyegetést jelent az amerikai regionális érdekekre és az Egyesült Államok területét is érintő fenyegetés alakulhat ki abban az esetben, ha az al-Kaidával szövetséges iszlamisták megvetik a lábukat Észak-Irakban és Szíriában.

Joe Biden alelnök a Fehér Ház közleménye szerint szerdán telefonon tárgyalt Núri al-Máliki iraki elnökkel, Oszama al-Nudzsaifi parlamenti elnökkel és a kurdisztáni régió elnökével, Maszúd Barzanival. Biden mindhárom megbeszélés során hangsúlyozta a nemzeti egység fontosságát az ILIÁ-val szembeni fellépésben, valamint kitért arra, hogy koordinációra van szükség a biztonsági kérdésekben és hogy az iraki alkotmány égisze alatt sürgősen új kormányt kell alakítani.

Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész növelni támogatását az ILIÁ elleni harcban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Málikinak és a többi iraki vezetőnek befogadó módon kell kormányoznia. Az amerikai alelnök méltatta, hogy Bagdadban a nemzeti közösségek vezetői egyhangúlag elfogadott határozatban szögezték le: az ILIÁ minden iraki ellensége és minden önkéntesnek a meglévő törvényekre és biztonsági struktúrákra támaszkodva részt vennie a helyi közösségek védelmében. 

A CNN úgy értesült, hogy amerikai repülőgépek felderítő tevékenyégbe kezdtek Irak felett. A drónokkal történő légi felderítés már napok óta folyik.

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. június 19. 13:57
Na KB mi is ilyen segítségre számíthatnánk a NATÓ-tól. Segítség gyanánt jól szarrá bombáznák az országot!
Droite
2014. június 19. 11:40
Teljesen jo akkor eleg Amerikaban a hatalomra juttatott, tamogatott embert zsarolni, nem kell ezerfele tejelni a celjaink eleresehez. Meg szerencse hogy ez nem diktatura ha egy ember dont tobbszaz megatonna robbanofejrol....
kamasuka
2014. június 19. 11:13
Fasza mi, amikor nincs nemzetközi visszhang azért, hogy ismét más ország belügyeibe szól bele a nép nagy Oboája. Apropó, kedves majdaniak, már megint a kárpátaljai magyarok szopnak a hülyeségetek miatt, legalábbis az a pár srác akit besoroztak, hogy nyomja a IMF harcot az oroszbarát fegyveresek ellen tavbaly karácsonykor még nem gondolta volna, hogy az IMF és az EU gyarmatosítása miatt fog kipurcanni valahol Kelet-Ukrajnában ...
A_Haza Bölcse
2014. június 19. 10:21
ja, a vietnami háborúhoz sem kellett mert hivatalosan az sem háború volt hanem csak korlátozott beavatkozás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!