Amerika fejleszti nukleáris erejét

2014. november 14. 18:31

Súlyos problémák vannak az amerikai nukleáris erőknél, amelyeket ha nem orvosolnak, komoly következményekkel járhatnak. Az amerikai védelmi miniszter kijelentette: az USA 10 százalékkal növelheti a nukleáris eszközökbe való befektetését, valamint jelentős átszervezéseket hajt végre.

2014. november 14. 18:31

Az amerikai nukleáris erőknél jelentős korszerűsítésre és átszervezésre van szükség, hogy fenntartható maradjon azok biztonsága és hatékonysága – derült ki a Pentagon egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből. 

Chuck Hagel védelmi miniszter, aki a nap folyamán felkeresi majd a dél-dakotai Minot légi bázist, ahol az Egyesült Államok interkontinentális ballisztikus nukleáris rakétákat állomásoztat, a Pentagonban tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy Washington az elkövetkező esztendő folyamán évi 10 százalékkal növelheti a nukleáris eszközökbe való befektetését. A most ismertetett jelentést Hagel utasítására készítette a védelmi tárca, miután az amerikai nukleáris erőknél több incidensre is fény derült. A dokumentum több mint 100, változtatásokra vonatkozó ajánlást tartalmaz.

A védelmi miniszter kijelentette: a problémák a folyamatos figyelem és források hiányában gyökereznek, amelyek azt az érzést keltik, hogy a nukleáris erők kevés lehetőséget kínálnak az előrelépésre.

A jelentés felhívta a figyelmet, hogy le kell tisztítani a nukleáris erők parancsnoki struktúráját, csökkenteni kell az adminisztratív terheket, be kell fektetni a felszerelésbe és javítani kell a kiképzésen, meg kell változtatni „a mikromenedzsment kultúráját”, erősíteni kell a morált, valamint javítani kell a kiképzési és ellenőrzési módszereken. A Pentagonéval párhuzamosan egy külső jelentés is készült. Hagel szerint mindkét vizsgálat súlyos problémákat állapított meg, amelyek, ha nem orvosolják őket – egyesek ezek közül hosszú távú vagy folyamatos felfogásbeli és strukturális változtatásokat igényelnek –, komoly következményekkel járhatnak.

Hagel egy sor incidens nyomán rendelte el a vizsgálatot. Márciusban lemondott a montanai Malmstron légi bázis parancsnoka, további kilenc tisztet pedig leváltottak, mert 91 tiszt csalt a vizsgákon. Itt állomásoztatják egyébként az Egyesült Államok csaknem 450 interkontinentális ballisztikus rakétájának egyharmadát. Tavaly személyes magaviseleti problémák miatt menesztették a nukleáris rakétaarzenál felügyeletével megbízott tábornokot, valamint az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának a nukleáris fegyverekért és űrbeli műveletekért felelős parancsnokhelyettesét.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. november 15. 13:05
Hofi Géza: "Ő azt szereti, csak azt nem szereti, ha más is szereti..."
vigyor
2014. november 15. 05:57
Mijafranc van az amerikai fegyverlobbival? Bevásárolták magukat az Obama adminisztrációba is?
Akitlosz
2014. november 15. 03:35
De persze más országnak tilos, hogy atomfegyvere legyen.
egysegelem
2014. november 14. 22:53
Ezek a fegyverek a garanciai annak, hogy a szabad vilagban joletben es prosperitasban elhetunk, es a szabad vilag ellensege Oroszorszag Kina, es az iszlam vilagnak meg sem fordulhat a fejeben, hogy veszelyeztesse szabasagunk. Az amerikai atomgarancia nelkul senki nem lenne biztonsagban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!