Jordániát segíti Izrael az Iszlám Állam szemben

2015. július 24. 10:45

Tizenhat régebbi, Cobra-helikoptert adott át egy éve díjmentesen Izrael Jordániának, hogy megerősítse és őrizze határait az Iszlám Állammal szemben. Az ügylet csak most szivárgott ki.

2015. július 24. 10:45

Izrael átadott tizenhat régebbi, Cobra gyártmányú harci helikoptert Jordániának határai őrzésének a megerősítéséhez az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szemben, jelentette pénteken a Háárec című izraeli napilap. Jordánia Szíriával és Irakkal szomszédos határain vetik be az amerikai gyártmányú Cobrákat. A lap úgy tudja, hogy Washington jóváhagyásával már egy éve átadták díjmentesen az előtte felújított helikoptereket, de az ügylet csak most szivárgott ki egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes révén, mert mindeddig Jeruzsálem, Ammán és a Pentagon is hallgatott róla.

Februárban az egyik amerikai tévécsatorna arról számolt be, hogy Izrael drónokkal is segítette Jordánia hírszerzését a határ menti területeken. Izrael amerikai hadisegély részeként kapott az 1973-as jóm kipuri háborút követően két alkalommal, 1979-ben és 1985-ben mintegy hatvan Cobra katonai helikoptert, de az utóbbi években átálltak az Apache gyártmányú modernebb helikopterek, valamint a drónok használatára. Februárban az Iszlám Állam közzétett egy videófelvételt, amelyen egy Szíriában elfogott és ketrecbe zárt jordániai pilótát élve elégettek. Az eset után II. Abdalláh király bosszút fogadott, könyörtelen harcot hirdetett és légicsapásokat mért a terrorszervezet állásaira.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2015. július 24. 14:53
Abból jó még nem származott, ha izráel valakit segített.
mákgubó
2015. július 24. 12:30
Így etesd a mandi antiszemitáit!:))))))))
korona
2015. július 24. 12:06
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------- A CION BÖLCSEINEK JEGYZŐKÖNYVÉNEK EGYRE INKÁBBI MEGVALÓSULÁSA A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei kezdenek valóra válni? Biztosan sokakban felmerült már a kérdés, hogy miért van az, hogy történjék bármi gyalázat is a Közel-Keleten, az sohasem lépi át az amerikai társadalom ingerküszöbét? Miért van az, hogy a legutóbbi izraeli mészárlás okán szinte a világ összes nagyvárosában voltak tüntetések, de egyik médiában sem láthattunk olyan képeket, ahol valamelyik amerikai nagyvárosban tiltakoztak volna a segélyhajók véres elfoglalása ellen? Vajon egész Egyesült Államok ilyen nagy zsidóbarát lenne? Vagy egyszerűen ennyire hülyék és nem érdekli őket semmi, ami az Államokon kívül történik? Esetleg azt sem tudja nagy részük, hogy egyátalán létezik olyan, hogy Közel-Kelet? Akár még ez is könnyen előfordulhat. Ez esetben viszont adódik a következő kérdés: Vajon mitől ilyen hülyék az amerikaiak? Mitől lettek azok? Mitől van az, hogy mi úgy érezzük, odaát egy olyan képet látnak a világból, aminek köze nincs a valósághoz? A válasz amilyen kézenfekvő, annyira megdöbbentő is egyben. Azt hiszem érdemes elindulnunk onnan, hogy feltesszük azt az egyszerű kérdést, hogy egy társadalom átlagpolgára honnan szerez információkat, honnan értesül a világ történéseiről? Kik mutatják be neki az eseményeket, és azokat hogyan vezetik elő? Kik azok, akik magatartásmintát és értékrendet közvetítenek, kik azok, akik az információkkal uralják a gondolkodást? Ha megvizsgáljuk az Egyesült Államok médiahátterét, a következő érdekességekre bukkanhatunk. Ma a világ legnagyobb médiavállalata a Walt Disney Company. Ezen cégcsoporthoz tartozik a nálunk is jól ismert Walt Disney, a Touchstone Pictures, a Hollywood Pictures, és Buena Vista. A Disney birodalom ott van mindenhol. Saját kábelhálózattal rendelkezik, és a mozifilmgyártásban is vezető szerepet tölt be. Az egész médiabirodalom élen Michael Eisner áll. Teljesen „véletlenül” zsidó. A televíziós részletág vezetője Joe Roth, a játékfilmé a Weinstein fivérek. Minő véletlen ők is azok. A Disney birodalom ezen kívül több más, jelentős nézőszámmal rendelkező médiában - mint például az itthon is ismert ABC csatorna, vagy az ESPN sportcsatornák - szerzett részleges tulajdont és az Egyesült Államokon kívül a világ számos országában van jelen, mindenhol jelentős befolyással a médiapiacra. Az Államokon kívüli egységeket Steven Bornstein vezeti. Gondolom, már mindenki kitalálta. Igen, ő is zsidó. A második legbefolyásosabb birodalom Time Warner, Inc. Az ő tulajdonukban van a HBO és a Warner Music, a világ legnagyobb lemezcége. Az egész cég elnöke Gerald Levin, a hanganyagok feletti irányításért Danny Goldberg, a filmes részlegért Stuart Hersch a felelős. Igen. Mindhárman zsidók. Érdemes itt megjegyeznünk, hogy a Warner Music volt az, aki elindította útjára a gangsta rap stílust, mely sokat tett azért, hogy a feketék és a fehérek közötti ellentét még jobban elmélyüljön. Nálunk itthon pedig nem meglepően a cigányok találták meg benne magukat. Látható milyen eredményekkel és következményekkel. A Warner ezen kívül még könyv- és újságkiadással is foglalkozik, ahol alapvetően szintén a fehérek elleni erőszakot propagálja. Az ő tulajdonukban van a Time és a People magazin is, hogy csak az Európában ismertebbeket említsem. Az üzletág vezetője Norman Pearlstine. Igen, ő is zsidó. A harmadik legnagyobb cégcsoport a Viacom, Inc, amelynek a bevétele 10 milliárd dollár körül alakul évente. A Viacom tévéműsorokat gyárt és forgalmaz, de ők a tulajdonosai a legnagyobb kábeltévé hálózatoknak is. Jelenleg 12 tv állomás és 12 rádióállomás van a birtokukban. Övék az MTV és a Nickelodeon csatornák, de foglalkoznak mozifilmgyártással is, hisz a tulajdonukban van a Paramount Pictures. Az egész cégcsoportot Sumner Redstone (született Murray Rothstein) vezeti, míg a Paramount Pictures élén Sherry Lansing áll. Igen, mindketten. A negyedik a listán Rupert Murdoch's News Corporation, amely a Fox Television és a 20th Century Fox Films tulajdonosa. A cég élén a névadó Murdoch áll. Ő nem zsidó, de Peter Chermin, aki a TV műsorok gyártását és a filmstúdióban zajló munkákat felügyeli már igen. Ötödik a sorban a Sony Corporation, melynek amerikai leányvállalatát a Sony Corporation of Americat természetesen egy zsidó Michael Schulhof vezeti, de ugyanilyen felmenőkkel rendelkezik Alan Levine is, aki a Sony Pictures vezetője. Az amerikai médiapiacot vizsgálva mindenképpen meg kell említenünk Ted Turnert, aki a CBS 1985-os felvásárlásával indította be a vállalkozását. Ma a CNN a világ egyik legismertebb hírcsatornája. Turner egyébként nem zsidó, de a cég kulcspozícióiba azokat ültette. Érdemes megnézni azt is, hogy mi a helyzet azokkal a „kisebb” cégekkel, amik nem tartoznak egyik fentebb felsorolt médiabirodalomhoz sem. A trend itt is a már megismert. Ezeket a médiacégeket is alapvetően zsidók tartják az ellenőrzésük alatt. Megemlíthetjük itt a nálunk is ismert New World Entertainment céget, ami a saját hitvallása szerint „független filmgyártó cég”, de ha tudjuk, hogy az egész egy zsidó üzletember, Ronald Perelman tulajdonában van, akkor már talán mégsem annyira egyértelmű ez a dolog. De említhetnénk az MCA és az Universal Picturest is, amelyeket Seagram Company, Ltd. tulajdonol, élén Edgar Bronfman Jr.-ral, aki szintén minő véletlen 2007-ig a Zsidó Világkongresszus elnöke is volt. Mint látható az Egyesült Államokban a mozifilmek terén az öt legnagyobb vállalat (Disney, Warner Brothers, Sony, Paramount, Universal) cionista kézben található. Ők teszik zsebre a mozibevételek közel 80 százalékát. De nem más a helyzet a televíziós hálózatok esetében sem. A három nagy, az ABC, a CBS és NBC szintén zsidó irányítás alatt van. Még durvább a helyzet a hírműsorok tekintetében. Azok szinte mindegyikét zsidók szerkesztik és vezetik. És hogy a gépezet még véletlenül se akadjon meg a nyomatott sajtót is szinte egy az egyben a befolyásuk alá vonták. A három legtekintélyesebb és legbefolyásosabb napilap a New York Times, a Wall Street Journal és a Washington Post mind-mind zsidó kézben van. A New York Times-t 1851-ben Henry Raymond és George Jones alapította. A haláluk után 1896-ban felvásárolta a céget Adolph Ochs. Jelenleg az ő dédunokája, Arthur Ochs Sulzberger Jr. a cég vezérigazgatója, és természetesen minden vezető poszton zsidók ülnek. Az 1877-ben létrejött Washington Post szintén nem zsidók találmánya volt, de 1933-ban a gazdasági világválság idején fillérekért vette meg Eugene Meyer, a zsidó pénzember. Mára már ők birtokolják a Newsweek tulajdonjogát is. A napi cirka 2 milliós kiadású The Wall Street Journal az ország legnagyobb példányszámban kiadott napilapja. A tulajdonosa a Dow Jones & Company, Inc., ami további másik 24, Európában kevésbé ismert lapot is megjelentet. A cég vezetője Peter Kann. Igen, ő is zsidó. A fentiek fényében talán már jobban érthető, hogy az Egyesült Államokban miért mennek számunkra kicsit érthetetlenül a dolgok. Az évtizedek során az embereket rászoktatták arra, hogy ne gondolkodjanak, hogy kétkedés nélkül fogadják el, ami kiömlik a médiából. A terv egyszerre ördögi, és egyszerre zseniális. A mai médiagépezet kétség nélkül el tudja hitetni az amerikaiakkal, hogy a világ olyan, ahogy azt a cionisták bemutatják. Ezért aztán ők sohasem fognak lázadozni és tüntetni jelentős számban az izraeli gaztettek ellen. Igazából nem is tudnak majd róla, vagy ha igen, akkor azt olyan tálalásban kapják, aminek nem sok köze lesz a valósághoz. Ma a világon a véleményformáló média cirka 96 százaléka, hat zsidó nagyvállalat birtokában van. Mindenhonnan folyik a bujtatott vagy a nyílt propaganda. A gyerekeink ezt látják a tévében, ezt hallják a rádiókban. A Disney például ugyanúgy birtokolja a Hófehérke filmes jogait, mint az egymást gyilkolászó idióta rajzfilmekét, és azokat egyre durvább arányban adagolja a gyerekeknek. Az európai társadalmak most még nem is tartanak ott, ahol a tengerentúliak, de már erősen közelítik őket, és nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy lássuk, ha nem történik változás egy-két generáció múlva, vagy talán még annyi sem kell, Európa ugyanúgy tele lesz agymosottakkal, mint odaát. „A hülye amerikaiak nem tudják, hogy mi irányítjuk a kormányt, függetlenül attól, hogy ki ül a Fehér Házban. Az amerikai elnök nincs abban a helyzetben, hogy ellentmondjon nekünk, hogy ne a mi érdekeinket képviselje. Mi ellenőrzünk mindent Amerikában. Mi irányítjuk a Kongresszust, mi irányítjuk a médiát, és mi irányítjuk a showbusiness-t. Amerikában lehet kritizálni Istent, de nem lehet bírálni Izraelt”- hangzott el nem is olyan rég egy nem hivatalos megbeszélésen. Mint látszik a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei kezdenek valóra válni. A kérdés számunkra már csak annyi, hogy fel tudjuk-e ismerni, hogy hová vezet mindez. És hogy lehet-e, hogy van-e visszaút, vagy kiút ebből. [a könyvért katt a linkre] Bízom benne, hogy talán még nem késő. Csak minél többünknek fel kéne ébredni.
FIDESZ-BÖGRE (helyett: 1,4 millió)
2015. július 24. 11:19
hát persze hiszen az USAtól megkapja a zsidó állam a legújabb apache helit ez meg annyira ócskavas hogy akár ingyen is odaadják, így a legegyszerűbb (legolcsóbb) tőle megszabadulni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!