Donald Trump: Szeretem Izraelt!

2016. március 22. 07:15

Nem vonultak ki a rabbik Donald Trump beszéde alatt, pedig megígérték: Clinton, Trump, Cruz és Kasich is hitet tett hétfőn az Izraelhez fűződő szoros barátság és szövetségesi viszony mellett az egyik legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet éves konferenciáján. Trump kijelentette: szereti Izraelt, és felmondaná az Iránnal kötött megegyezést. Bernie Sanders nem vett részt a konferencián.

2016. március 22. 07:15

A demokrata párti Hillary Clinton után a republikánusok elnökjelöltségére esélyes Donald Trump és két, pártbéli riválisa is hitet tett hétfőn az Izraelhez fűződő szoros barátság és szövetségesi viszony mellett az egyik legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet éves konferenciáján.

Az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) washingtoni rendezvényének második napján először Hillary Clinton volt külügyminiszter, a demokraták győzelemre esélyes elnökjelölt-aspiránsa mondott beszédet, majd délután a republikánus elnökjelölt-aspiránsok is szót kaptak. A legnagyobb érdeklődés kétségtelenül Donald Trump beszédét kísérte, annál is inkább, mert előzetesen rabbik egy csoportja jelezte: bojkottálni fogja a beszédet, és némán elhagyja a termet.

Ehhez képest elmaradt a beígért kivonulás, és bár néhány füttyszó elhangzott, Trumpot taps fogadta. Beszédében az elnökjelöltségre törő milliárdos nem is egyszer biztosította hallgatóságát, hogy Izrael igaz barátjára lel benne. „Szeretem Izraelt” – ismételte meg végül, újfent előhozakodva azzal, hogy lánya, Ivanka zsidó családban él, és bármelyik pillanatban megszülethet az unokája, azaz Ivanka harmadik gyermeke, akit szintén zsidó hagyomány szerint nevelnek majd.

Trump, miután kifejtette, hogy szerinte Izrael az egyetlen igazi demokrácia a közel-keleti térségben, leszögezte, hogy elnökké választása esetén külpolitikájának legfőbb prioritása az Iránnal nukleáris programjának korlátozásáról kötött megállapodás felmondása lesz. Az Iránnal kötött egyezményt katasztrofálisnak minősítette mind Izrael, mind az Egyesült Államok, mind pedig az egész közel-keleti térség számára. „Ez egy rossz megállapodás” – jelentette ki.

Trump felmondaná az Iránnal kötött megegyezést

Az izraeli-palesztin konfliktusról szólva lényegében megismételte azt, amit beszéde előtt egy órával a CNN hírtelevíziónak adott interjúban mondott, hogy szeretne ugyan semleges lenni, de ez aligha lehetséges, mert a felek közt túlságosan is elharapódzott a gyűlölet. Ezzel kapcsolatban az oktatás fontosságát hangsúlyozta: szerinte ugyanis a palesztin gyermekeket gyűlöletre nevelik, és ezen változtatni oktatással lehet. Obama elnök politikáját az izraeli-palesztin kérdésben elhibázottnak nevezte, és nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Obama volt külügyminisztere, Hillary Clinton „totális katasztrófa” volt.

A hallgatóság ovációval fogadta azt a kijelentését, miszerint elnökként az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét áthelyezné – ahogyan fogalmazott – „a zsidó nép örök fővárosába, Jeruzsálembe”. Donald Trump előtt egyik pártbéli vetélytársa, John Kasich ohiói kormányzó mondott beszédet, utána pedig a másik rivális republikánus elnökjelölt-aspiráns, Ted Cruz texasi szenátor lépett a pódiumra. Kasich „aktív lépéseket” sürgetett az amerikai-izraeli kapcsolatok további erősítése érdekében, Ted Cruz pedig jobbára Trumpon gúnyolódott.

A konferencia második napján felszólalt még Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke és Kevin McCarthy, a képviselőház többségi republikánus csoportjának vezetője is. Az elnökjelölt-aspiránsok közül a demokrata párti Bernie Sanders ugyanakkor lemondta részvételét.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. március 22. 19:02
"Az Iránnal kötött egyezményt katasztrofálisnak minősítette mind Izrael, mind az Egyesült Államok, mind pedig az egész közel-keleti térség számára. „Ez egy rossz megállapodás” – jelentette ki." Ez talán meglehet, talán, de még mindig sokkal olcsóbb egy rossz megállapodás mint a háború. Ráadásul sokkal kevesebben is halnak bele. Ha az utóbbi lassan két évtizedben minden Amerika tervei szerint alakult volna, akkor már régen megtámadták volna Iránt is. Szóval inkább kössenek talán, talán rossz megállapodásokat, minthogy a bombázóikat küldjék!
Akitlosz
2016. március 22. 18:59
Tényleg jó befolyásos lehet az a lobbiszervezet mert minden amerikai elnök(jelölt) elmegy a konferenciájukra és gyakorlatilag hűségesküt tesz.
Ellensúly
2016. március 22. 16:37
Magyarul: ismét tök mindegy, ki győz. Ugyanazok győznek.
catalina9
2016. március 22. 15:52
"...Miközben az egész világ elítéli Izrael embertelen viselkedését a palesztin néppel szemben, a cionisták azt mutatják be, hogy Washington a kezükben van. Nem csak az elnökválasztási kampányok jelentős részét fizetik, hanem a kezükben van az egyenirányított média. „A média pedig a modern államok idegrendszere” – írja Shamir.... Jeff Blankfort úgy utal Washingtonra, mint „a cionisták legfontosabb megszállt területére” Igaza van. A cionista zsidók erősebbek, mint valaha. A cionista keresztények erőteljes támogatásával az izraeli érdekek biztonságban vannak. A cionista marok szorítását az amerikai közel-keleti politikában lehetetlen tagadni. Az nem áll Amerika érdekében, hogy mindig azt tegye, ami Izraelnek a legjobb. Az USA-ban nem az amerikaiak vannak hatalmon, hanem egy elit és lobbik, amelyek az engedelmességig pénzelik (és fenyegetik) a politikusokat. ..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!