Nizza: a volt MSZP-s szóvivő túlélte a támadást

2016. július 15. 15:17

Saját bevallása szerint 10-15 másodpercen múlott, hogy nem kerül a terroristatámadásba Budai Bernadett, az MSZP volt szóvivője, aki épp a nizzai promenádon tartózkodott.

2016. július 15. 15:17

A 444 számol be Budai Bernadett volt MSZP-szóvivő nizzai élményeiről. Az épp a városban tartózkodó, a tengerparti sétányon tartott ünnepséget is megnéző Budai ott volt az események sűrűjében. 

„Szerintem 10-15 másodpercen múlt minden. Az első dolog amit észrevettem, hogy három lány szalad el mellettünk. Először azt gondoltam, hogy a villamoshoz rohannak, még eszembe is jutott, minek sietnek, az úgyis tömve lesz. Még egy lépést se tettünk, és újabb emberek rohantak el mellettünk. Akkor már gondoltam, hogy valami baj van. Lógott valami vihar lába, és még egy pillanatra próbáltam abban reménykedni, hogy talán az eső elől rohannak, vagy ilyesmi, de persze lehetett látni az arcokon, hogy nem erről volt szó. Mi is futásnak eredtünk. Én még sosem éltem át ilyet, hogy milyen a tömegpánik, amikor az emberek rohannak, kiabálnak, a gyerekek sírnak, elesnek, az emberek átgázolnak egymáson. Nem értettük, hogy mit kiabálnak, de tudtuk, hogy nagyon nagy baj van” – emlékezik vissza Budai a csütörtök este történtekre. Az éjszaka folyamán tért vissza Magyarországra.

Nizzában csütörtök késő este egy tunéziai származású francia férfi kamionnal hajtott a nemzeti ünnep alkalmából összegyűlt tömegbe: 84 embert gázolt halálra és rengeteg embert megsebesített.

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. július 08. 09:54
Ő volt aki ájulást színlelt, hogy a hős Böszme emberarcát mutatva megmenthesse?
alex.leopardi
2016. július 16. 11:08
ejnye,azért jó,hogy épségben maradt,amiért hülye nem azt jelenti,hogy nem mi fajtánk
csurcsányi
2016. július 15. 21:06
Berni!Mint maszopos hogy fogsz majd szavazni a mugrikról?
még fokozza
2016. július 15. 20:42
Én lájkolom. Kár lett volna érte. Emeszpés? elég ciki, de a csajszik gyakran hülyék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!