Tüntetések a republikánus konvenció körül, 18 embert letartóztattak

2016. július 21. 11:12

Folytatódnak a tüntetések a clevelandi republikánus elnökjelölt állító konvenció körül. Habár a korábbi demonstrációk többnyire békések voltak, szerdán több dulakodás is volt és 18 embert tartóztattak le. Kommunisták amerikai zászlót is égettek.

2016. július 21. 11:12

A négynapos republikánus elnökjelölt állító konvenció körüli tüntetések szerdán voltak a legintenzívebbek a clevelandi Quicken Loans Aréna környékén. 18 demonstrálót letartóztattak, ezzel 23 főre nőtt az összesen őrizetbe vett tüntetők száma – számolt be a Reuters.

A letartóztatások nagyrésze dulakodás, vagy erőszakra való felbujtás miatt történt. Két rendőr sérült meg könnyebben. A konvenció körüli korábbi tüntetések többnyire békések voltak. 

A „Forradalmi Kommunista Párt” tagjai egy amerikai zászlót akartak elégetni, elsődlegesen a tengerentúli katonai intervenciók ellen tiltakozva. A zászlóégetés ürügyén senkit nem tartóztattak le, mivel azt az amerikai alkotmány első kiegészítése védi, a szólásszabadság alapjogának részeként. A gyújtogatóknak ugyanakkor sikerült a saját nadrágjukat is lángra lobbantani az akció közben. 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. július 21. 15:42
A komcsi és posztkomcsi, úgy látszik mindenhol idióta!
Morgen
2016. július 21. 14:28
Sanszos, hogy minden őrület véget ér egyszer.
Mich
2016. július 21. 13:45
A felhajtás csak segít Trumpnak.
fogd a pénzt és kuss
2016. július 21. 13:00
lényeg a cikkből: A „Forradalmi Kommunista Párt” gyújtogatóinak ugyanakkor sikerült a saját nadrágjukat is lángra lobbantani az akció közben. örömmel látom, hogy a kommunista disznók saját magukat intézik el és nem kell lőszert pocsékolni rájuk. (az kell a rendőrgyilokhoz)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!