Theresa May: Ki kell hozni a maximumot a Brexitből

2016. november 06. 14:08

A múlt csatáinak újbóli megvívása helyett arra kell összpontosítani a figyelmet, hogy az ország miként tudja egységesen a lehető legtöbbet kihozni a Brexit jelentette nagy össznemzeti lehetőségből – jelentette ki Theresa May egy vasárnapi cikkében. A brit miniszterelnök szerint maradéktalanul végre kell hajtani a nép utasítását.

2016. november 06. 14:08

Theresa May brit miniszterelnök szerint maradéktalanul végre kell hajtani „a brit nép utasítását” arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból, és e döntést mindenkinek el kell fogadnia, azoknak is, akik nem értenek egyet vele.

May a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak írt cikkében –amelyben az írás főcíme szerint azt fejti ki, hogy miért nem engedi „elszabotálni” a brit nép döntését a Brexitről – első ízben és közvetlenül reagál a londoni felsőbíróság azon minapi döntésére, hogy a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválásával.

Az 50. cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – Nagy-Britannia kilépési folyamatát az EU-ból. A brit kormány terve szerint London az idén már nem, de legkésőbb a jövő év első negyedének végéig bejelenti a cikkely aktiválását, a felsőbírósági végzés azonban kérdésessé tette ezt a menetrendet.

A kormány megfellebbezi a londoni felsőbíróság végzését

Theresa May mindazonáltal megerősítette vasárnapi cikkében, hogy a kormány a legfelsőbb bíróságnál megfellebbezi a londoni felsőbíróság végzését.

A brit kormányfő szerint ez pusztán eljárásjogi vitának tűnhet, ám valójában fontos alapelvről van szó: a parlament szavazott arról, hogy a brit EU-tagságról szóló döntést a népre kell bízni, „a nép pedig hallatta hangját ebben a kérdésben, mégpedig határozottan”. A brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazáson a részvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

May: Ki kell hozni a lehető legtöbbet a Brexitből

Vasárnap közölt cikkében Theresa May úgy fogalmaz: most a kormány felelőssége „ennek az utasításnak a maradéktalan végrehajtása”, és a nép döntését azoknak a parlamenti képviselőknek is el kell fogadniuk, akik sajnálkoznak a referendum eredménye miatt.

A múlt csatáinak újbóli megvívása helyett arra kell összpontosítani a figyelmet, hogy az ország miként tudja egységesen „a lehető legtöbbet kihozni” a Brexit jelentette „nagy össznemzeti lehetőségből” – írta a brit miniszterelnök.

A legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt vezetője azonban közölte, hogy pártja csak erős feltételekkel lenne hajlandó megszavazni a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválását, ha a legfelsőbb bíróság is úgy dönt, hogy ehhez törvényhozási jóváhagyás kell.

Munkáspárt: A briteknek legyen teljes hozzáférése az EU egységes belső piacához.

Jeremy Corbyn a Sunday Mirror című vasárnapi baloldali brit lapnak nyilatkozva kijelentette: a Munkáspárt első számú feltétele az, hogy a brit gazdaságnak a kilépés után is teljes hozzáférése legyen az EU egységes belső piacához. Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint ha Nagy-Britannia a kilépés után is hozzá akar férni az egységes uniós piachoz – ahogy azt a brit üzleti szféra is folyamatosan követeli –, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Theresa May többször hangoztatott véleménye szerint viszont az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

A Sunday Mirror hangsúlyozza kommentárjában, hogy a kormányzó Konzervatív Pártnak mindössze 12 fős többsége van az alsóházban, és ha a kormánypárt Brexit-ellenes „lázadói” szövetkeznek az ellenzékkel, és a kilépési folyamat megkezdésének kérdésében a kormány ellen voksolnak, aligha lenne elkerülhető az előre hozott parlamenti választás.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. november 07. 06:48
Mi is azon vagyunk, hogy kihozzuk a maximumot ebből a helyzetből. Orbán Viktor is azért megy Angliába tárgyalni.
balbako_
2016. november 07. 06:48
Mi is azon vagyunk, hogy kihozzuk a maximumot ebből a helyzetből. Orbán Viktor is azért megy Angliába tárgyalni.
térdfigyelő kamera
2016. november 06. 19:27
Habár Theresa inkább Sara, de mindenképp tiszteletre méltóan következetes. (Persze nem is lehetne más, mert akkor elvesztené a politikai arcát)
aleb19
2016. november 06. 18:23
vicces, hogy azok az iskolazatlan es/vagy alacsonyjovedelmu es/vagy nyuggerek szivnak legjobban a mostani aremelkedesek miatt akik 70-80%-ban a brexitre szavaztak kiderult,hogy az angolok nem kulonlegesek es vonatkoznak rajuk is a gazdasag torvenyszerusegei a britt gazdasag a brexitnek koszonheto kb 60%-os gbp gyengules miatt marcsak a 6. a vilagon mert a franciak beeloztek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!