Heten indulnak a francia baloldali elnökválasztáson

2016. december 17. 15:59

Szocialisták, zöldek és radikális baloldali jelöltek is akadnak a francia államfőválasztást megelőző baloldali előválasztáson.

2016. december 17. 15:59

Hét jelölt, hat férfi és egy nő indul a francia baloldal államfőjelölt-állító választásán, amelynek első fordulóját 2017. január 22-én, a másodikat pedig január 29-én rendezik – jelentette be szombaton a szocialisták választásért felelős párthatósága.

Thomas Clay, a testület elnöke elmondta: 24 pályázat érkezett, amelyből hét felelt meg a jelentkezési feltételeknek, azaz kapta meg az elégséges képviselői támogatást. Közülük öten Francois Hollande jelenlegi államfő kormányaiban miniszterként dolgoztak.

A hét jelölt közül négyen szocialisták: Manuel Valls volt kormányfő, Arnaud Montebourg volt gazdasági (kettejük a fenti képen), Benoit Hamon és Vincent Peillon volt oktatási miniszterek. Két jelölt, Francois de Rugy és Jean-Luc Bennhamias a Zöldektől érkezik, a hetedik pedig Sylvia Pinel, a nemzetgyűlésben a szocialistákat támogató Radikális Baloldali Párt elnöke.

A baloldali előválasztás győztese lesz a szocialisták és az őket támogató kisebb pártok hivatalos jelöltje a jövő évi elnökválasztáson. Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere és a radikális baloldal vezetőjének számító Jean-Luc Mélenchon viszont nem kíván megmérkőzni az elnökjelölti posztért. Mindketten közvetlenül az elnökválasztás áprilisi első fordulójában állnak rajthoz, így 2002-höz hasonlóan több baloldali jelölt is megmérkőzik majd a konzervatív jelöltté választott Francois Fillonnal és Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével. 

A baloldal széttöredezettsége miatt Francois Hollande államfő, akinek népszerűségi mutatója 10 százalék alatt van, december elején bejelentette, hogy nem jelölteti magát újra. Miniszterelnöke, Manuel Valls viszont azért mondott le, hogy megmérettesse magát az előválasztáson. A kormánypárt jobbszárnyához tartozó volt kormányfő számít az előválasztás legfőbb esélyesének, a felmérések szerint viszont jelenleg arra nincs esélye, hogy bejusson az elnökválasztás második fordulójába. 

A hét jelölt az előválasztás első fordulója előtt a jobboldali államfőjelölt-állító választáshoz hasonlóan három televíziós vitában mérkőzik meg egymással. Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát, a második fordulóba a két legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül be, s január 25-én egy utolsó televíziós vitában mérkőznek meg egymással. A baloldali előválasztáson bármely választásra jogosult francia állampolgár részt vehet, amennyiben aláír egy nyilatkozatot arról, hogy osztja a baloldali értékeket, és befizet a szocialisták pártkasszájába 1 eurót. 

A baloldal 2011-es előválasztásának első fordulójában 2,7 millióan vettek részt, a jobboldal múlt havi előválasztásán pedig több mint 4 millióan vonultak az urnákhoz. 

Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. december 18. 09:44
Heten, mint a gonoszok?
Csigorin
2016. december 18. 09:36
Ok is tudjak hogy ugyse nyernek csak verszemet kaptak mikor lattak hogy feltoltottek a jobbos kasszat a hozzajarulasok...
néhai Ch.Pilot
2016. december 17. 23:05
Csak egy darab nő? És a nemek szerinti kvóta? Az smafu? Baloldalon? Erre egyetlen mentséget fogadok el: ha a hat férfi induló közül kettő buzi.
peninsulavaldes
2016. december 17. 22:05
heten mint a gonoszok... egyébként az alacsonyabb fickó szemmel ölni tudna
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!