Trump: Washington és szövetségesei megsemmisítik az Iszlám Államot

2017. április 05. 20:29

Donald Trump a jordániai királlyal folytatott megbeszélése után elmondta: az USA szövetségeseivel együtt megsemmisíti az Iszlám Államot, ezzel pedig „megvédi a civilizációt”.

2017. április 05. 20:29

Donald Trump amerikai elnök a II. Abdalláh jordániai királlyal tartott közös sajtótájékoztatóján szerdán Washingtonban azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei meg fogják semmisíteni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

Az amerikai elnök hitet tett amellett, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet megsemmisítésével „megvédi a civilizációt” is. Álláspontja szerint a jordániai uralkodó ebben a küzdelemben „egyszer s mindenkorra” vezető szerepet visz. Donald Trump kifejezte felháborodását a szíriai gáztámadás miatt, s mint fogalmazott: mélyen megrendítette őt, hogy gyermekek haltak meg a támadás következtében.

A közös sajtóértekezleten II. Abdalláh király leszögezte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a palesztinok és az izraeliek ismét tárgyalóasztalhoz üljenek.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. április 06. 12:26
"...az USA szövetségeseivel együtt megsemmisíti az Iszlám Államot, ezzel pedig „megvédi a civilizációt”. Létre sem kellett volna hoznia, hogy megmentse a civilizációt!
abszurd
2017. április 06. 09:13
De ja vu. Ez a Makk Marci még mindig kampányol? Nevetséges. 1) Szárazföldi csapatok nélkül nem lehetséges 2) Ha küldenek is szárazföldi csapatokat, többek között Asszadot nem kéne basztatni, és az oroszokkal együtt kellene működni (persze egyikre sincs hajlandóság) 3) Még ha ezek is meglennének, és el is takarítanák az IÁ-t (ami nagyjából lehetetlennek látszik ma), akkor mi maradna utána? Mivel töltené be a keletkező űrt? Demokrácia exporttal? Na de nem úgy volt, hogy amerika felhagy vele, ha Trump győz? Vagy csak szétlövünk mindent, azt hagyjuk, hogy valami hatalmasabb és gonoszabb nőjön ki az IÁ helyett? Megannyi kérdés, de a válasz csak annyi: „megvédi a civilizációt”... "egyszer s mindenkorra"
vegyetekegyetek
2017. április 06. 08:18
Ezek zsoldosok. Penzcsap elzar. Oszt jo napot!
Karpo
2017. április 06. 08:01
obama aggódhat a hitsorsosai miatt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!