Amerikai kutatás: a baloldaliak intoleránsabbak, mint a jobboldaliak

2017. július 27. 17:42

Az amerikai Demokrata Párt szavazói átlagosan sokkal kevésbé viselnék el, ha kiderülne, hogy barátaik közül valaki Donald Trumpra szavazott, mint amennyire a Republikánus Párt szavazói, illetve Trump támogatói elfogadják Clinton-szavazó barátaikat – olvasható a Pew Research Center kutatásában.

2017. július 27. 17:42

Donald Trump elnökké választása óta megnőtt a politika iránt az érdeklődés, különösen is a nők körében – derül ki a Pew Research Center kutatásából

Még érdekesebb azonban a felmérés azon része, amelyben a politikai ellentétek barátságokra való hatásáról kérdezték az embereket. 
A válaszadók Demokrata párti szavazóinak ugyanis 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy erősen megterhelné a barátságát valakivel, ha kiderülne, hogy az illető Donald Trumpra szavazott; ezzel szemben a Republikánus párti válaszolóknak csak a 13 százaléka állította ugyanezt a Clinton-szavazó barátairól.

A Demokrata pártiakon belül a liberális önmeghatározású részének 47 százaléka azt válaszolta: erősen megterhelné bárkivel való barátságukat, ha kiderülne, hogy az illető Trumpra szavazott. Ezzel szemben 51 százalék mondta azt, hogy nem lenne ennek semmilyen hatása a barátságukra. A mérsékeltebb, vagy konzervatívabb Demokrata pártiak 73 százaléka mondta azt, hogy nem lenne semmilyen hatással ugyanez a barátságaira, és köztük csak 25 százalék állította, hogy megnehezítené  a barátságát, ha ilyesmi kiderülne.

Mindenki hangsúlyozta ugyanakkor a közösen vallott, politikától független értékek fontosságát.

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2017. július 27. 22:54
Neeee!? Hihhetettlenn!!!
illesl
2017. július 27. 21:35
Isten kegyelme az, hogy a babiloni asszonyt, Klintonnét nem választották meg.
liberálzöld.
2017. július 27. 20:57
Jobboldali liberalizmus. Ilyent sok hülye magyar nem ismer. Itt csak nemzeti Fideszeizmus, Jobbikizmus meg bolsilibsizmus van. Ennyire idióta országban élünk. https://www.politicalcompass.org/images/composers.gif
robag
2017. július 27. 20:10
Kimondatott és le is írták, amit eddig is tudtunk, de mára be is bizonyosodott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!