Oroszországban felére csökkent az ateisták aránya

2017. július 25. 13:06

A Levada-központ adatai szerint Oroszországban három év alatt a felére csökkent az ateisták részaránya. A hívő és a „valamennyire vallásos” válaszadók aránya ezzel szemben a 2014-ben mért 35-ről 53 százalékra nőtt.

2017. július 25. 13:06

Oroszországban három év alatt a felére, 26-ról 13 százalékra csökkent az ateisták részaránya –írta a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap kedden a független Levada-központ adataira hivatkozva. A hívő és a „valamennyire vallásos”válaszadók aránya ezzel szemben a 2014-ben mért 35-ről 53 százalékra nőtt. Az önmagukat erősen hívőnek vallók köre 4-ről 9 százalékra bővült.

Natalija Zorkaja, a Levada-központ társadalom- és politikakutatási osztályának vezetője a Vedomosztyinak nyilatkozva mindazonáltal arra hívta fel a figyelmet, hogy a vallásosság erősödése mellett az egyházi intézményes előírások életvitelszerű követőinek száma nem nőtt. Még az önmagukat erősen vallásosnak tartó oroszok között sem ritka, aki nem tart böjtöt és nem jár templomba.

A 2005-ben mért 42-ről 28 százalékra csökkent azon megkérdezettek aránya, akik szerint az egyháznak befolyásolnia kellene az állami döntéshozatalt. A lap szerint az emberek a vallással a mai orosz társadalmi élet részeként azonosulnak. Arra pedig nagy hatást gyakorol az egyházi vezetőknek a médiában a politikai, társadalmi és tulajdonjogi kérdésekben kifejtett álláspontja.

Zorkaja rámutatott, hogy az emberekben a hagyományos vallásfelfogás mindinkább összekapcsolódik az állammal és a hatalommal, a hit erősödésével párhuzamosan pedig Oroszországban mind népszerűbb a többséghez tartozni.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. július 25. 21:49
"A hívő és a „valamennyire vallásos” válaszadók aránya ezzel szemben a 2014-ben mért 35-ről 53 százalékra nőtt." Még neve is van az istenüknek: Putyin. Mert majd ő tesz naggyá az országot, legalábbis ezt hiszik. Holott azt nem veszik észre, hogy 200 évvel el vannak maradva a Nyugattól.
Területvédő
2017. július 25. 18:43
Ilyenkor érdemes újból elővenni, hogy miket szoktak írni puhatestű liberális fórumtársaink Oroszországról. Olyanokat, aminek köze nincs a valósághoz. Egyébként II. Miklós cár kultusza is éledőben van, aminek egyik fő támogatója Natalija Poklonszkaja kormánypárti képviselőnő.
holder
2017. július 25. 17:05
" az emberekben a hagyományos vallásfelfogás mindinkább összekapcsolódik az állammal és a hatalommal" Detto mint nálunk. Jakab Attilának van erről egy érdekes tanulmánya. "Napjaink Magyarországán a jog- és politikai filozófia ötvöződik azzal a bizánci hatalomfelfogással, hogy az ország (mint terület) tulajdonképpen a Hatalom birtokosának magántulajdona, a lakósok az ő alattvalói, és ő minden hatalom forrása (ő osztja a hivatalokat). Ebben a rendszerben, amelyet bizánci „szimfóniának” vagy „harmóniának” nevezünk: - a Hatalom oltalmazza és (anyagilag) támogatja az Egyházat; - az Egyház pedig ennek fejében a Hatalom erkölcsi és ideológiai támasza, amelyet legitimál. Teljesen egyértelmű, hogy a bizánci típusú valláspolitikai kapcsolatrendszerben az Egyház és a politikai Hatalom egységes rendszert, szerves egységet alkotnak, kiegészítik egymást, és egyben kölcsönösen is függnek egymástól. Ugyanakkor azonban az is kétségtelen, hogy az egyházi intézmény a politikai hatalom alárendeltje és eszköze. Ez az ára a számára biztosított társadalmi privilégiumoknak és anyagi biztonságnak. A szoros összefonódásból azonban az is következik, hogy az Egyház, illetve a Hatalom ellenségei felcserélhető fogalmakká válnak. Ami egyben azt is jelenti, hogy a politikai hatalom bukása mindenképpen maga után vonja a hitelét vesztett egyház társadalmi befolyásának megrendülését, esetenként a virulens antiklerikalizmus markáns megjelenését."
balbako_
2017. július 25. 16:38
Az utóbbi száz évből 70 -et a vallás eltiprásán fáradozó kommunista állatok uralma alatt töltötték! Így kell ezt az adatot értékelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!