Le a „gyilkos robotokkal”!

2017. augusztus 21. 14:00

Veszélyes robotok fejlesztésének és felhasználásának ellenőrzését kéri szakértők csoportja az ENSZ-től – írja a BBC.

2017. augusztus 21. 14:00

Tiltsák ki a mesterséges intelligencia használatát a fegyverkezésben – kérik ENSZ-nek címzett levelükben a mesterséges intelligencia (AI) vezető kutatói, köztük a milliárdos Elon Musk. A szakértők Pandora szelencéjeként utalnak a fegyverkezésben alkalmazott mesterséges intelligenciára és kérik az ENSZ-t a „gyilkos robotok” fejlesztésének megakadályozására – állítja a BBC.  

Az ilyenforma fegyverkezés kitiltásáról már tárgyaltak az ENSZ bizottságában, ahogyan 2015-ben a technológiai szakértők is felhívták már a figyelmet a lehetséges veszélyekre.

A 116 szakértőből álló csoport üzenetében ezúttal ezt írta: „Amint Pandora szelencéjét kinyitják, nehéz lesz visszazárni”. A levél írói igen sürgető hangnemben fogalmaztak, véleményük szerint ugyanis  „Nincs sok időnk cselekedni”. „Ezek a terror fegyverei lehetnek, fegyverek, amiket despoták és terroristák használhatnak az ártatlan népesség ellen, és a fegyvereket meghackelhetik, hogy nem kívánt módon működjenek” – írták levelükben.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. augusztus 21. 22:25
Csak mert ellenőrzik azzal még nem tudják kizárni az illetéktelen felhasználást. Van egy halom dolog amit a 18 év alattiak legálisan nem csinálhatnak. Ellenőrzik ezt? Többnyire igen. Be tudják tartatni? Nem, az képtelenség. Ha lehetnek ilyen gyilkos robotok, akkor lesznek is. A rossz szándékű, ártalmas számítógépes programoakt, vírusokat sem lehet kipusztítani, ha lehetnek, akkor vannak is. Lehet tiltani, meg üldözni, meg küzdeni ellene, csak éppen biztosan megakadályozni nem lehet.
kizökkentidő
2017. augusztus 21. 21:12
Az Usának ugyan meg nem tudják tiltani...
még fokozza
2017. augusztus 21. 15:12
Az MI utat tör magának és nem lehet megállítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!