Világszerte bemutatják az auschwitzi koncentrációs tábort

2017. november 30. 16:50

A nemzetközi vándorkiállítás pénteken nyílik meg Madridban, a tervek szerint idővel tizennégy országba jut majd el.

2017. november 30. 16:50

Az auschwitzi koncentrációs tábort bemutató nemzetközi vándorkiállítás nyílik Madridban pénteken. Az „Auschwitz. Nem régen, nem túl messze” című tárlat több mint 600 darabból álló anyaga nagyrészt az auschwitzi múzeumból származik, emellett találhatók közöttük magánygyűjteményből és túlélőktől kölcsönkapott tárgyak is.

A belvárosi Centro de Exposiciones Arte Canal de Madrid nevű kiállítási központban helyet kapott egy vasúti vagon, amelyben az embereket szállították a koncentrációs táborba, és felépítettek egy barakkot is, épp olyat, mint amilyenben fogva tartották őket, mielőtt a gázkamrákba kerültek. Az áldozatok személyes tárgyai, ruhák, cipők, fényképek is részei a kiállított anyagoknak, amelyek 25 teremben, 2500 négyzetméternyi területen láthatók.

A kiállítás a következő hat évben a tervek szerint bejárja a világot, 14 országban lesz megtekinthető. Ezek közül az első állomás Madrid, ahol június közepéig tart nyitva. „Megérteni lehetetlen, emlékezni szükséges” – mondta Luis Ferreiro a kiállítás igazgatója a sajtóbemutatón, idézve egy túlélőt. Épp ezért a madridi autonóm közösség úgy döntött, hogy diákjainak ingyenes lesz a kiállítás, és arról minden iskolának levelet küldött a helyi kormányzat. Az egykori náci haláltáborban legkevesebb 1,1 millió ember halt meg az előtt, hogy 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg katonái felszabadították, akik mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak ott.

(MTI)

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2017. december 06. 11:13
minek?
Hóvirágcsempész
2017. december 04. 20:46
Ha csak az lenne igaz, amit bizonyítani is lehet ... akkor furcsa világ lenne. Ez jó . És igaz . :-)))
Hóvirágcsempész
2017. december 04. 20:30
Holokauszt ? Mi az , egy versenyló ?
Akitlosz
2017. december 04. 20:25
"Láttál te egy darab szappant vagy bemutatott lámpaernyőt Nurembergben? Akár ott, akár azóta valamelyik hollywoodi alkotásban? " Igen. Azok a lámpaernyők tényleg léteztek és létezik belőlük még ma is. Tényleg Németországban gyártották őket. Tényleg a háború alatt. Tényleg bőrből. Azaz csaknem minden igaz a meséből. Azt az egy "apró" különbséget kivéve, hogy azok az ernyők szarvasmarhabőrből készültek és nem emberbőrből. Ilyen zsákmány lámpaernyő van az Amerikai Egyesült Államokban és valamelyik "tudományos" TV csatorna járt utána a sztorinak és a fenti következtetésekre jutott. Az ernyő anyagát DNS vizsgálattal határozták meg, ami a világháború után még lehetetlen volt, de ma már lehetséges. Korabeli képek a lámpaernyőkről pedig Buchenwaldban készültek. Ott van a kép jobb szélén a lámpaernyő: http://3.bp.blogspot.com/-x2PdDvD0iWk/UIXS4Cx-zzI/AAAAAAAAAEE/lWqEKX0ZNjc/s1600/ilse-koch-2.jpg Itt van színesben: http://footage.framepool.com/shotimg/qf/318264002-victima-de-tortura-reeducation-falsificacion-deportacion.jpg Az amerikaiak táplálták ezt a mesét és vitték haza a lámpákat ernyőstül: http://footage.framepool.com/shotimg/568836398-lampada-da-comodino-vittima-di-torture-reeducation-contraffazione.jpg A szappan mese már jóval bizonytalanabb lábakon áll. Az lehet, hogy régen tényleg készítettek zsírból szappanokat olyant is láttam, még nekünk is volt. S a korban ugye szintén megállapíthatatlan, hogy milyen zsírból. Tehát csak rá kellett fogni a tényleg létező cuccokra, hogy koncentrációs táborok foglyaiból készültek. Úgysem lehetett megcáfolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!