Ferences díjat kapott a jordániai király

2019. március 29. 17:32

A tavalyi díjazott, Angela Merkel német kancellár adta át a díjat Assisi városában.

2019. március 29. 17:32

A jordániai uralkodót kitüntették a ferences szerzetesrend Béke lámpása nevű díjával. II. Abdalláh király a díjat a tavalyi kitüntetettől, Angela Merkel német kancellártól vette át pénteken az olaszországi Assisi városában. 

A ferences szerzetesrend Béke lámpása díját olyanok kapják, akik elkötelezik magukat a népek közötti békés együttélés elősegítésére. A díj átadásakor Merkel méltatta II. Abdalláh király a szíriai menekültekért tett erőfeszítéseit, valamint kiemelte: az uralkodó „reményt adományoz és síkra száll a békéért. Ezzel Jordánián kívül is a béke nagykövetévé vált”.

Merkel hozzátette, hogy nem szabad szemet hunyni a szíriai menekültek tragédiája felett, Jordánia ebben példát mutat, ugyanis „a háború kegyetlenségére emberséggel” reagált és segít a menekülteken. Merkel hangsúlyozta, hogy Európa Jordánia mellett áll. II. Abdalláh király megköszönte Olaszország a közel-keleti béke érdekében tett erőfeszítéseit. Beszéde előtt egyperces néma csendet kért a jelenlévőktől, hogy megemlékezzenek a március 15-ei christchurch-i merénylet, illetve a gyűlölet áldozataira.

A ferences szerzetesrend Béke lámpása díját többek között megkapta Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet alapítója, volt lengyel elnök, továbbá a dalai láma, Jasszer Arafat néhai palesztin vezető és Mahmúd Abbász jelenlegi palesztin elnök, Simon Peresz volt izraeli elnök, Kalkuttai Szent Teréz és három pápa, Szent II. János Pál, XVI. Benedek, valamint a jelenlegi egyházfő, Ferenc pápa is.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
delphinus
2019. március 30. 15:45
"Osztogassátok a díjakat egymásnak. Nem juttok be a Mennyországba" ( egy ferences prédikációból )
Mia szösz
2019. március 30. 15:06
"A ferences szerzetesrend Béke lámpása díját olyanok kapják, akik elkötelezik magukat a népek közötti békés együttélés elősegítésére." A drága, jóhiszemű ferences testvérek esetleg azt gondolták, hogyha Merkel Muttinak lámpást adnak, akkor jobban fogja látni, micsoda veszedelmet zúdított Németországra és egész Európára az illegális migránsok százezreinek a beengedésével.
Newman
2019. március 30. 02:48
Térképészetileg megjelölve! ERRE GYERE.
tevevanegypupu
2019. március 29. 22:23
Ez a hülye tehén (Merkel) vajh mire fel kappta meg ezt a díjat? A ferencesek ennyire elzárkózva élnének a világtól, hogy nem tudják Merkel a kereszténység egyik sírásója?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!