Vádat emeltek egy Boszniába visszatért dzsihadista ellen

2019. július 16. 09:39

A boszniai belügyminisztérium 300 olyan boszniai állampolgárról tud, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz.

2019. július 16. 09:39

Vádat emeltek egy 24 éves dzsihadista ellen, aki áprilisban tért vissza Bosznia-Hercegovinába, korábban pedig Szíriában harcolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban.

A boszniai sajtó beszámolói szerint a 24 éves, Velika Kladusa-i Ibro Cufurovic a boszniai radikális iszlamisták vezetőjének dolgozott, akit korábban elítéltek terrorizmusért, mert fiatal harcosokat toborzott a szíriai harctérre. Cufurovic 2014-ban szökött Szíriába, és az Interpol vörös körözési listájára is felkerült. Boszniát valószínűleg hamis dokumentumokkal hagyta el. A harctéren fogták el még 2017-ben, de csak most adták ki Bosznia-Hercegovinának. 

Sajtóinformációk szerint jelenleg körülbelül egytucatnyi volt harcos, valamint mintegy 70 nő és gyerek vár arra a különböző fogoly- és menekülttáborokban, hogy hazatérhessen. Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet listáján 25 boszniai állampolgár szerepel azért, mert csatlakozott az Iszlám Állam harcaihoz. 

A boszniai belügyminisztérium 300 olyan boszniai állampolgárról tud, aki csatlakozott az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz. Úgy becsülik, hogy még kétszázan maradtak ott. Arról azonban nincs pontos információjuk, közülük hányat tartóztattak le, és jelenleg hol tartózkodnak. Hivatalos források szerint félszázan már visszatértek Boszniába, több mint ötvenen pedig meghaltak. 

A nyugat-balkáni országokból – főleg Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból – több százan csatlakoztak az Iszlám Államhoz a szíriai és iraki harcokban 2012 óta, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak harcosok a térségből. Ennek egyik oka az, hogy Bosznia-Hercegovina törvényben tiltja a részvételt külföldi fegyveres konfliktusokban, illetve a toborzást és a kiképzést is, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről. Eddig húsznál több visszatérő iszlamistát ítéltek el. 

A boszniai muszlimok többsége kerüli a szélsőségeket, de többen is csatlakoztak az iszlám radikális ágához, a szalafista mozgalomhoz, amelyet az 1992-1995-ös boszniai háború idején a térségbe érkező külföldi harcosok, a mudzsahidek terjesztettek el.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ezekiel2517
2019. július 16. 13:00
Álprobléma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!