Olasz betegeket visznek Németországba a német légierő repülő intenzív osztályán

2020. március 28. 09:29

Így próbálják meg enyhíteni az olasz egészségügyi létesítmények túlterheltségét.

2020. március 28. 09:29

Az észak-olaszországi egészségügyi létesítmények túlterheltsége miatt a német légierő koronavírusos olasz betegeket visz Németországba szombaton. A légierő repülő intenzív osztályán, amelyet egy Airbus A310 MedEvac típusú repülőgépen rendeztek be, hat súlyos beteg olasz állampolgárt szállítanak Bergamóból Kölnbe. A repülő szombat reggel indult útnak Kölnből, és még aznap visszatér – számolt be a dpa német hírügynökség. A betegeket civil kórházakban helyezik el Bochumban, Kölnben és Bonnban. „A legnagyobb szükség idején magától értetődő, hogy barátaink oldalán állunk” – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter. „Európának össze kell tartania” – tette hozzá.

A repülő fedélzetén egyszerre hat, intenzív ellátásra szoruló beteget tudnak szállítani. Ezen kívül még 38 ágy áll rendelkezésre, és 16 beteg állapotát tudják folyamatos figyelemmel kísérni monitorokon. A repülőgépen a betegeken kívül egy legfeljebb 25 tagú orvosi csapat tartózkodhat. A német légierő a Köln-Wahn repülőtéren állandó készenlétben tart egy MEdEvac-Airbust. A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint Németországban 50 871 fertőzött mellett viszonylag alacsony, mindössze 351 a halálesetek száma. Olaszországban eközben 86 498 fertőzöttre 9134 haláleset jut. A német kancellári hivatal bejelentette, hogy április 20-ig biztosan nem enyhítenek a koronavírus miatt életbe léptetett korlátozásokon.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csehov
2020. március 28. 13:57
Önfényezés, - semmi egyéb.
olajfa1
2020. március 28. 12:55
Lehet, hogy nekünk is fel kellene ajánlanunk hasonló segítséget, -amíg van szabad lélegeztetőgép kapacitásunk, és a személyzetnek is egyfajta "tanulási folyamata lenne...- csak hogy megmutassuk az EU-nak hogy mi is szolidárisak vagyunk!
Mich
2020. március 28. 11:53
Halottnak a puszi...
civis72
2020. március 28. 11:23
hat súlyos beteg ? na, most aztán ki vannak segítve
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!