A román parlament szakbizottsága elutasította, hogy március 15-e az erdélyi magyarság hivatalos ünnepe legyen

2020. május 26. 17:59

A tervezetet az RMDSZ nyújtotta be 2017-ben. A bizottságban csak a török kisebbség szavazott a magyarok mellett.

2020. május 26. 17:59

A romániai parlament emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottsága elutasítóan véleményezte azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná.

Tizenötből hárman támogatták a javaslatot

A román parlament alsóházának honlapján elérhető jelentés szerint a grémium többségi szavazással hozta meg azt a döntést, miszerint a plénumnak a tervezet elutasítását javasolják. Korábban a jogi bizottság is hasonló álláspontra helyezkedett. Benkő Erika, az RMDSZ szakbizottsági tagja az MTI-nek kedden elmondta, hogy a 15 fős bizottságban csak hárman támogatták a törvényjavaslatot:

az RMDSZ két képviselője mellett a török kisebbség képviselője szavazott a tervezet mellett, a többi román honatya ellene voksolt vagy tartózkodott.

A képviselő arra számít, hogy a szerdai végszavazáson a képviselőház plénuma is elutasítja, hiszen most olyan magyarellenes hangulat uralkodik a román parlamentben Klaus Iohannis elnök nyilatkozata után - amelyben Erdély eladásával vádolta meg az ellenzéki és a parlamentben többséggel rendelkező szociáldemokratákat -, hogy egyetlen román párt sem meri támogatni az RMDSZ törvénytervezeteit.

A jogszabály lehetővé tenné, hogy azokon a vidékeken, ahol jelentős létszámban élnek magyarok, a helyi önkormányzatok is finanszírozhassák a március 15-i ünnepségeket. Emellett a magyar nemzetiségűek szabadnapot kaphatnának munkáltatójuktól.    A román hivatalos történetírás a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének időpontját nem tekinti ünnepnek, azt állítja, hogy akkor mintegy 40 ezer románt öltek meg a magyarok, amit a magyar történészek jelentősen eltúlzott számnak tekintenek, illetve emlékeztetnek arra, hogy a forradalom idején minden nemzetiségnek voltak áldozataik. 

Magyarellenességben versenyző román pártok   

A parlamenti szakbizottsági vitán egyébként ezzel az érvvel szorgalmazta a tervezet elutasítását a Traian Basescu volt államfő által védnökölt Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselője, Marius Pascan, akinek javaslatára tűzte a parlament napirendjére a házbizottság a tervezetet, amelyet korábban elutasított a szenátus, és a kormány is kedvezőtlenül véleményezett. A Krónika című napilap elektronikus kiadásában kedden megszólaltatta Márton Árpád RMDSZ frakcióvezető-helyettest is, aki elmondta, hogy a bukaresti képviselőház művelődési bizottsága további három, az RMDSZ által beterjesztett törvénytervezetet javasolt elutasításra. Ezek között van a 2003-ban beterjesztett közlevéltári törvény, az egyházi és magánlevéltárak teljes körű visszaszolgáltatásáról szóló javaslat, valamint a művelődési intézmények menedzsmentjéről szóló törvénymódosítás.    

Márton Árpád elmondta, hogy a levéltári törvény a decentralizációt szorgalmazza, a magán- és egyházi levéltárak pedig a visszaszolgáltatás után is közlevéltárként működhetnek. A művelődési intézmények esetében azt javasolták, hogy azokon a településeken, ahol meghaladja a 20 százalékot a kisebbség aránya, a versenyvizsgákra jelentkezők ismerjék a kisebbség nyelvét is. „Amióta Klaus Iohannis meghirdette a magyarellenességet, egymással versengenek a román pártok, hogy ki tud nagyobbat ütni a magyar képviseleten” – mondta Márton Árpád.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2020. május 27. 06:21
Hol van ilyenkor Brüsszel, Párizs, Berlin? El van foglalva a harmadik világbeli migránsok támogatásával, szétosztási igyekezetével? Hol vannak a kisebbségvédő liberális militánsok? Érdekvédő szervezetek? Vagy csak az LMBTQ-soknak, meg egyes, kiválasztott etnikumoknak az érdekei védendőek?
toef36
2020. május 26. 21:51
Ime a "dákok" -"dákók" - minde elmélet nélkül - közönségesen...
brekker
2020. május 26. 19:29
Romcsik: Beszorultak a nemzetikommunista múltjukkal a Nato és az oroszok közé,, és próbálnak ebből jól kijönni, de nem fog nekik sikerülni.
brekker
2020. május 26. 19:25
A romániai magyarság viszont elutasítja ezentúl, hogy bármilyen hivatalos román ünnep az ő ünnepe legyen. Amúgy eddig is elutasította, csak kényszerből tartotta meg. Nem lesz béke, a bebörtönzések mikor kezdődnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!