Ausztriában csökkent a betörések száma a járványnak köszönhetően

2020. május 08. 22:28

Ezzel szemben egyre több az internetes csalás.

2020. május 08. 22:28

A koronavírus már most összezavarta a későbbi időszakra vonatkozó bűnözési statisztikát – jelentette ki Karl Nehammer osztrák belügyminiszter pénteken, hazájának 2019-es bűnözési statisztikáját ismertetve. Úgy vélte, hogy a járvány a bűncselekményekre is hatással van: már most radikálisan csökkent a betörések száma, míg az internetes csalásoké megemelkedett.

„Ausztria a világ legbiztonságosabb országainak egyike” – jelentette ki Nehammer. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a 2020-as év bűnözési statisztikája „semmivel sem lesz összehasonlítható”. Példaként említette az e-mailben történő zsarolásokat, a rosszindulatú szoftverek terjesztését, valamint az interneten folyó kábítószer-kereskedelmet; ezek azok a bűncselekmények, amelyek a járvány idején a korábbinál népszerűbbé váltak a bűnözők körében. Kevésbé jelentős mértékben nőtt viszont a kijárási tilalommal egy időben a családon belüli erőszak – tette hozzá.

Célok

Nehammer a belügyi tárca központi feladatának nevezte a kíberbűnözés, valamint az illegális migráció visszaszorítását és az erőszakos cselekmények jelentős csökkentését. „Az erőszakra soha nincs magyarázat” – szögezte le. Éppen ezért a belügyminisztérium, valamint a nőügyekben illetékes minisztérium közösen kezdeményeztek felvilágosító kampányt.

Statisztika

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a belépési tilalom, valamint a távolságtartás lehetővé teszik, hogy a rendőrség időben intézkedjen. Áprilisban 1065, márciusban 969, a járvány okozta válságot megelőzően, februárban 879, januárban pedig 936 esetben adtak ki erre vonatkozó határozatot.

Franz Lang, a szövetségi bűnügyi rendőrség igazgatója kifejtette: az erőszakos bűncselekmények száma tavaly az előző évihez képest 5,3 százalékkal nőtt (73 079 eset). Ez egyben azt jelenti, hogy naponta kettőszáz feljelentést tettek erőszak miatt, ez az elmúlt tíz évben a második legmagasabb szám.

Az emberölések számának alakulásáról elmondta: tavaly 65 gyilkosságot követtek el, öttel többet, mint az azt megelőző évben, míg 2014-ben és 2015-ben még 40 alatt volt az emberölések száma. Tavaly két olyan gyilkosság is történt, amelyet ez idáig nem sikerült felderíteni – tette hozzá.

Emelkedett a női áldozatok száma

Lang emlékeztetett arra, hogy 2019 kezdetén jelentősen megnőtt a női áldozatok száma, a meggyilkoltak 58 százaléka a szebbik nemhez tartozik. Hangsúlyozta, hogy külön munkacsoportot hoztak létre a gyilkosságok felderítésére. Az esetek csaknem felében az elkövetők nem osztrák származásúak – szögezte le.

Embercsempészet

Az embercsempészetről Lang elmondta, hogy 2019-ben 242 csempészt lepleztek le; egy évvel korábban 223-at, míg 2015-ben még 1108-at. Az elkövetők gyorsan „alkalmazkodtak a piachoz” – tette hozzá, utalva arra, hogy az embercsempészek migránsok jelentős csoportját segítették Európába, majd ugyanazért az összegért juttatják vissza őket a hazájukba.

Lang ismertette azt is, hogy a kibertérben elkövetett bűncselekmények száma egy év alatt 19 627-ről 28 439-re nőtt, vagyis naponta 78 feljelentést tettek adatokkal való visszaélés, számítógépes rendszerek meghekkelése vagy internetes csalás miatt

Karl Nehammer belügyminiszter végezetül elmondta, hogy időközben enyhítették a rendőrökre vonatkozó szabadságolási tilalmat, ugyanakkor naponta továbbra is 10 000 egyenruhás teljesít szolgálatot a nap 24 órájában – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2020. május 09. 12:21
Mert az országhatárok zárva vannak.
péterx
2020. május 09. 10:18
Kitör a járvány, nem tör be a polgár...
Skankhunt42
2020. május 09. 01:54
Mivel az emberek túlnyomó többsége otthon van . Elég körülményes leemelni a tv-t a falról ha éppen apuka nézi. Habár amilyen müsorok mennek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!