A lengyel miniszterelnök is elégedett az unióban született döntéssel

2020. július 22. 15:49

A tárgyalási siker nemcsak Lengyelország győzelme, hanem az európai szolidaritásé is – jelentette ki Mateusz Morawiecki.

2020. július 22. 15:49

A brüsszeli EU-csúcstalálkozón Lengyelország, a visegrádi csoporttal és a közép-európai országokkal együtt, az egyik meghatározó hangot jelentette, ez a hang döntött végül a kompromisszumról, a győzelemről – szögezte le szerdai parlamenti beszámolójában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását szolgáló alapról szólva Morawiecki elmondta: Németország és Franciaország vezetésével (...) több tagállamot sikerült meggyőzni arról, hogy egy nagy újjáépítési tervre van szükség, miután az Európai Uniónak – az Európai Bizottság véleménye szerint – idén és a jövő évben mintegy másfél ezer milliárd eurós beruházási deficitje lesz. Ahhoz, hogy a helyreállítási alapból Lengyelország is részesülhessen, sok ügyességre, szövetségépítésre volt szükség: a csúcstalálkozón ugyanis többen ellenezték ezt, azzal érvelve, hogy Lengyelországban – valamint Csehországban és Magyarországon is – a járványt és ennek gazdasági következményeit hatékonyan kezelik – mondta el a lengyel kormányfő.

A tárgyalási siker nemcsak Lengyelország győzelme, hanem az európai szolidaritásé is – jelentette ki. Elmondta: a helyreállítási alapról, valamint a 2021-2027-es uniós keretköltségvetésről elfogadott  megállapodás szerint Lengyelország a tagállamok közül az első helyen szerepel az összes lehívható eszközt tekintve. A kohéziós alapokból például mintegy 70 milliárd eurót kaphat, e tekintetben is az első helyen áll a haszonélvezők között. A források elősegítik a „kiegyensúlyozott lengyel gazdasági modell” folytatását, többek között a további infrastrukturális fejlesztéseket szolgálják, de a mezőgazdasági támogatások az uniós szinthez történő felzárkóztatását is lehetővé teszik – folytatta Morawiecki. A támogatandó projektek között nevezte meg többek között az épülő Via Carpatia közlekedési folyosót.

Rámutatott: a Brüsszelben született megállapodás szerint a következő uniós költségvetési keret értéke több mint 1, 7 ezer milliárd euró, Lengyelország ebből több mint 700 milliárd zlotyt (158 milliárd euró) kap, ebből több mint 620 milliárd zlotyt (140 milliárd euró) támogatások formájában. A helyreállítási alapban 750 milliárd eurót helyeznek el, a forrást az Európai Bizottság szerzi meg hitelfelvétellel. A pénz nagyobbik részét, 390 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatások formájában osztják szét a tagállamok között, további 360 milliárd eurót pedig kedvezményes kamatozású hitelek formájában. Lengyelországnak a támogatásokból 124 milliárd, a hitelekből pedig 160 milliárd euró jut.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2020. július 22. 18:11
Ez se olvasott Újhelyit, Vadait, Jakabot? :)))
Szuverén maffiaállam
2020. július 22. 17:13
Brüsszel két új rajongója: Vittorio és Morawiecki.
engeddmeg
2020. július 22. 16:04
Én nagyon kíváncsi lennék arra is, hogy mi a helyzet Szlovákiával és Csehországgal kapcsolatban. Nekik mennyire volt sikeres, esetleg maradt-e rossz szájíz valamelyikükben? Remélem, hogy akárhogy végződött is, a Négyek egységük továbbra is kikezdhetetlen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!