Már két román település van vesztegzár alatt

2020. július 23. 12:27

Nem kellett sokáig várni. És felkészül még egytucatnyi, írja a Főtér.

2020. július 23. 12:27
null

Ha már kedden hatályba lépett a karanténtörvény, a hatóságok nem cicóznak, és alkalmazzák is: szerdán este már a második települést (Cartojani volt az első: fotónkon) vonták vesztegzár alá a koronavírus terjedése miatt, miután aznap délután már megvolt a premier, számol be a Főtér. Ez a falu is a Kárpátokon túl található: a Prahova megyei Gornetról van szó, ahol július 8. és 20. között 15 fertőzöttet találtak.

Mint ismeretes, egy település – illetve azon belül egy utca vagy lakónegyed – akkor kerülhet vesztegzár alá, ha a fertőzöttek aránya eléri a hármat ezer főre vetítve.

Amúgy további települések is készülhetnek: Argeș megyében tizenkét település esetében mérlegeli a megyei katasztrófavédelmi hatóság a karantén elrendelését. Az érintett települések között ott van a megyeszékhely, Piteşti, valamint a Dacia-gyárról ismert Mioveni városa is.

A hatóságok egyelőre megfigyelés alatt tartják a településeket, és az addigi fejlemények alapján hétfőn döntik el, hogy elrendelik a karantént vagy sem.

(Főtér)

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ipolypart
2020. július 23. 21:17
Bezzeg Románia, megint jobban teljesít nálunk.
Magyarok Pásztora
2020. július 23. 17:24
Az egész oláhországot kapná el a covid.
villogókékfog
2020. július 23. 13:06
A híres Regát.
Dominium Magna Hungaria
2020. július 23. 12:41
Hát nemigaz, ebben is beelőztek bennünket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!