„Putyin láthatatlan gyilkosai ellen nincs mit tenni” – interjút adott a megmérgezett Navalnij

2020. október 06. 20:01

„Valami megváltozott Putyin gondolkodásában” – mondja Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető a Der Spiegelnek. Az augusztusban idegméreggel megmérgezett Navalnij szerint a legfontosabb feladat Oroszországban pedig koalícióba foglalni azokat, akik hisznek a hatalom leválthatóságában – de ehhez kellemetlen emberekkel is össze kell fogni. Szemlénk.

2020. október 06. 20:01
null
Greczula Levente László

Nem érzel fájdalmat, csak tudod, hogy meghalsz” – mondja Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető a mérgezéséről a Der Spiegel vele készült interjújában, ami a német hetilap pénteki számában jelent meg. A negyvennégy éves Navalnijt augusztus 20-án mérgezték meg a szibériai Tomszkban. A támadáshoz olyan méreganyagot használtak, ami minden valószínűség szerint valamelyik orosz állami laboratóriumból származik, a szóban forgó anyag a Szergej Szkripal esetében is használt novicsok nevű idegméreg továbbfejlesztett változata lehetett. Navalnijt a mérgezést követően Berlinbe szállították, orvosai szerint 90–100 százalékos gyógyulásra is kilátása lehet. 

Kicsit olyan vagyok, mint egy kísérleti nyúl” – mondja Navalnij. „Végül is nem sok ember van, akinél meg lehet figyelni, hogyan él tovább azután, hogy idegmérget használtak rajta.” A politikus teljes meggyőződéssel vallja, hogy a mérgezés mögött a Kreml és Putyin áll: „Komolyra fordítva a szót: az orosz vezetés annyira ragaszkodik a mérgezésekhez, hogy egy jó ideig még nem fognak leállni”.

A negyvennégy éves politikus elég pontosan emlékszik arra, hogyan kezdett hatni a szer: „Elég nehéz leírni, milyen érzés, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Úgy támadják meg az idegrendszeredet a foszfátok, mint egy DDOS-támadás a számítógépet – úgy túlterhelnek, hogy tönkremész. Nem tudsz koncentrálni.” Navalnij a Tomszkból Moszkvába tartó repülőgépen utazott, amikor működésbe lépett az idegméreg. A mosdóba rohant megmosakodni, amikor érezni kezdte a hatást.

„A legfontosabb benyomás az volt, hogy nem érzel fájdalmat, csak tudod, hogy meghalsz. Méghozzá most azonnal. Nem fáj semmi”

– emlékszik vissza az ellenzéki politikus, aki nem sokkal később összeesett a repülőgép folyosóján. A személyzet tagjai először nem akarták elhinni, hogy megmérgezték – gyomorrontásra gyanakodtak. Harminc perccel később Navalnij eszméletét vesztette a gépen. 

Alekszej Navalnij egy moszkvai tüntetésen, 2019-ben. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Alekszej Navalnij egy moszkvai tüntetésen, 2019-ben. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Navalnij a tomszki szállásán kerülhetett kapcsolatba a novicsokkal, ami vélhetően a bőrén keresztül került a szervezetébe. Ezzel kapcsolatban sok a bizonytalanság: ugyan munkatársai utóbb a lehető legtöbb tárgyat összeszedték a tomszki hotelszobából, Navalnij ruháit, amin valószínűleg a legtöbb „méregnyom” volt, az omszki kórházban – ahol a gép megszakította az útját – elvették a politikustól. Alekszej Navalnij szerint

a Kreml levonta a Szkripal-ügy tanulságait,

és nem olyan felületre vitték fel a méreganyagot, ahol rajta kívül más is találkozhatott volna vele, hiszen az egykori titkos ügynök angliai megmérgezésekor Szergej Szkripalon még további negyvennyolc ember került kapcsolatba a novicsokkal, egy ember pedig meg is halt. 

Navalnij biztos abban, hogy Putyin felelős a mérgezésért. „A legfontosabb érv maga a novicsok. Ennek az előállítására vagy bevetésére csak két ember adhat parancsot: az FSZB, vagy az SZVR külföldi titkosszolgálat vezetője” – magyarázza a politikus, akinek egyébként milliós nézettségű YouTube-csatornája van. Később hozzáteszi: lehet, hogy a GRU katonai titkosszolgálat vezetője is adhat ilyen utasítást. „Aki egy kicsit is ismeri az orosz valóságot, az tudja: Alekszander Bortnyikov FSZB-vezér, Szergej Nariskin SZVR-főnök, és a GRU vezetője sem dönthet így Putyin nélkül.” Navalnijt mindenesetre meglepte a novicsok használata. Azt mondja: jól tudja, Putyin hogyan kezeli a politikai ellenfeleit, a mérgezés pedig csak az egykori titkosszolgák kiváltsága volt – legalábbis eddig. 

Az ellenzéki politikus szerint

Putyin gondolkodásában megváltozott valami

az elmúlt időszakban, elsősorban a fehéroroszországi események és a habarovszki tüntetések miatt. Navalnij szerint a Kreml mindenáron el akar kerülni egy „fehérorosz forgatókönyvet”, és minden erejével a túlélésen dolgozik. Akkor is, ha ehhez olyan radikális eszközökhöz kell nyúlnia, mint ez a mérgezés. 

Alekszej Navalnij 2020. szeptember 23-án a berlini Charité klinikán. Fotó: MTI/EPA/Alekszej Navalnij
Alekszej Navalnij 2020. szeptember 23-án a berlini Charité klinikán. Fotó: MTI/EPA/Alekszej Navalnij

Navalnij a történtek ellenére vissza szeretne térni Oroszországba. Mint mondja, a legfontosabb feladat most a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés, ahol

összellenzéki koordinációval igyekeznének legyőzni az Egységes Oroszországot.

Ez azonban nem könnyű feladat. „Azt is jelenti, hogy kellemetlen embereket, például kommunistákat is támogatnunk kell. Két éve ez veszi el a legtöbb időmet: elmagyarázni az embereknek, hogy miért van erre szükség” – magyarázza Navalnij. A politikus szerint a legfontosabb az, hogy megtörjék az Egységes Oroszország hatalmi monopóliumát, ebben pedig már vannak is részeredmények. A politikus szerint a nyugati tipológiák ráadásul nem is nagyon alkalmazhatók az orosz politikai játéktérre: a baloldali erők képviselői az első sorban állnak a templomokban, a kommunisták pedig sok esetben jobboldali-konzervatív vonalat követnek.

Navalnij szerint viszont mindenkivel együtt lehet dolgozni, aki antiautoriter álláspontot képvisel: „Először azoknak a koalícióját kell létrehoznunk, akik hisznek a hatalmat gyakorlók leválthatóságában” – mondja. Az mindenesetre egyértelmű, hogy Navalnij nem szeretne sokáig Németországban időzni. „Nincs kedvem ehhez az emigrációs bohóckodáshoz” – zárja rövidre a kérdést.

Az ellenzéki politikus azt mondja: nem fél Putyintól.

Most az a feladatom, hogy az a csávó maradjak, aki nem fél. És nem is félek! Ha remeg a kezem, az nem a rettegéstől van, hanem ettől a szertől. Nem teszem meg Putyinnak azt a szívességet, hogy nem megyek vissza Oroszországba” – hangsúlyozza. Egyedül a családja miatt aggódik, de állítása szerint a felesége és a gyermekei nem félnek. Navalnij nem tervezi, hogy változtat a hozzáállásán. Mint mondja, ugyanúgy járni fogja az országot, ugyanúgy iszik majd a szállodai ásványvízből, mint eddig, mert „Putyin láthatatlan gyilkosai ellen nem sokat lehet tenni”. 

 

A nyitóképen: Alekszej Navalnij. Fotó: MTI/EPA/Jevgenyij Feldman

Összesen 230 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2020. október 07. 20:54
Ez pszichopata balfasz ügynök, ez a navalnij.
Coccothraustes
2020. október 07. 12:21
"Az egykori titkos ügynök angliai megmérgezésekor Szergej Szkripalon még további negyvennyolc ember került kapcsolatba a novicsokkal, egy ember pedig meg is halt. " Putyin keze messze ér. Szibériától Londonig veszélyben van mindenki.
marica61
2020. október 07. 11:33
navalnij egy nyugati PROVOKÁTOR
voltospultos
2020. október 07. 11:01
Köszönöm, bajtárs! Nincs szebb annál, mint amikor egy műszempillás belegágog katonai témákba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!