Román főszerkesztőt neveztek ki Kolozsváron a kisebbségi tévéadások élére

2021. január 06. 12:41

A szerkesztők nem az új vezető személyét kifogásolják, de az elmúlt 31 évben nem volt még példa rá, hogy a kisebbségi szerkesztőséget ne magyar szakember irányítsa.

2021. január 06. 12:41

A Krónika napilap szerdai számában közölt összeállítás szerint megdöbbenéssel fogadták a román közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári stúdiójában a magyar adás szerkesztői, hogy nem magyar újságírót neveztek ki a kisebbségi szerkesztőség élére.

A lap beszámolója szerint Doina Gradea, a köztévét közel négy éve irányító elnök-vezérigazgató nem hosszabbította meg a stúdióvezetők, főszerkesztők kinevezését, és feladatkörük ellátására január elsejétől mások kaptak megbízatást. A vezérigazgató a kolozsvári területi stúdió élére – a tisztségből 18 év után távozó Romeo Couti helyére – Alin Gelmareant, a programokért felelős korábbi főszerkesztőt nevezte ki, és Gelmareanra bízta a kisebbségi szerkesztőség vezetését is. Eddig Antal Áron állt a kisebbségi szerkesztőség élén. Nevük elhallgatását kérő szerkesztők a Krónikának elmondták: nem az új vezető személyét kifogásolják, de az elmúlt 31 évben nem volt még példa rá, hogy a kisebbségi szerkesztőséget ne magyar szakember irányítsa. A többi kisebbségi szerkesztőségben nem történt vezetőváltás, így a bukaresti magyar adás élén Mosoni Emőke, a marosvásárhelyi tévé kisebbségi szerkesztőségénél Fekete Hajnal, míg a temesvárinál a szlovák származású Andrei Borosovici maradt.

Alin Gelmarean elmondta: a kisebbségi szerkesztőség élére szóló kinevezése hatvan napra szól, és ő semmiképpen nem kíván beleszólni a magyar adás műsorpolitikájába. Úgy vélte: kinevezését csupán formai, és szervezési kérdések indokolják. A TVR vezetőtanácsának öt tagja ugyanakkor „magyar veszélyt” is lát Alin Gelmareannak a kinevezésében, törvénytelennek tartja az elnök-vezérigazgató összes kinevezését, és a leváltását követelve panasszal fordult parlamenthez. A többi között azt kifogásolják, hogy a szakember felesége, Vig Emese, (a kolozsvári kisebbségi szerkesztőség korábbi vezetője) által forgatott Magyarok Romániában című dokumentumfilm-sorozat sokak szerint magyar szemszögből mutatta be az erdélyi magyarság száz évét, és román történészek bírálatát vonta magára. A vezetőtanács tagjai valószínűsítették, hogy „politikai ízű” háttéralku született a kinevezések kapcsán a vezérigazgató és az RMDSZ között, az efféle alkuk pedig az erdélyi románok jogtiprásához, az egységes román nemzetállam destabilizálásához vezethetnek.

A TVR vezetése éles támadások középpontjába került az elmúlt napokban amiatt, hogy a közszolgálati tévé szilveszteri műsorában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket is kigúnyolták, és mindez olyan személyiségek szerepeltetésével történt, akik közismert arcai a közösségi portálokon terjedő járványellenes kampánynak.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. január 06. 19:26
Van egy csavar a történetben! A pasinak magyar a feleség (Vigh Emese) aki szintén ott dolgozik s csinált egy filmet az erdélyi magyarok utolsó száz évéről, ami nagyon nem tetszik a bukaresti sovinoknak! Így a férje személye sem!
Zozoo89
2021. január 06. 16:11
Csoda, hogy van kisebbségi tv abban az elmaradott országban.
tothpal
2021. január 06. 15:49
Kolozsvárott a románok vannak kisebbségben? Érdekes...
békalepcse
2021. január 06. 15:09
A rományok nem tudnak megbocsájtani az áldozatuknak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!