Az Európa Tanács ezúttal a lengyel sajtószabadságért aggódik

2021. március 16. 15:29

Dunja Mijatovic leszögezte: Lengyelországnak tiszteletben kell tartania a szólásszabadságra, a médiapluralizmusra és az adatvédelemre vonatkozó emberi jogi normákat.

2021. március 16. 15:29
null

A reklámadót, illetve az internetes közösségi szólásszabadságot érintő lengyelországi törvényjavaslatok miatti aggályainak adott hangot az Európa Tanács emberi jogi biztosa Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek írt, kedden közzétett levelében. Véleménye szerint a reklámadóról szóló jogszabálytervezet a független sajtóorgánumok elhallgattatásához vezetne, továbbá indokolatlanul korlátozná az információhoz való hozzáférés szabadságát.

Felhívta a lengyel hatóságok figyelmét arra, hogy az elfogadott intézkedések nem lehetnek diszkriminatívak, nem nyomhatják el a média sokszínűségét.    

Az Európa Tanács szerint nemzeti szerv nem alkalmas kontrollálni a közösségi médiát

Az internetes közösségi szólásszabadsággal foglalkozó törvénytervezetet illetően, amely előírányozza a lengyel közösségi média felett őrködő tanács létrehozását, Mijatovic aggodalmát fejezte ki a testület függetlensége, az illegális tartalom nem kellően pontos meghatározása, valamint a gyűlöletbeszéd szabályozásának nemzeti hiányosságai miatt.    

A biztos szerint a lengyel hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a közösségi médiatársaságok online tartalommal kapcsolatos döntéshozatali körének szabályozására irányuló minden intézkedés világos és kiszámítható, továbbá a demokratikusságot garantáló rendelkezéseken alapuljon. Mijatovic kiemelte továbbá, hogy

a kommunikációs adatok tömeges tárolása, megőrzése ellentétes a jogállamisággal,

és a felhasználói tartalomra és adatokra vonatkozó minden döntéssel kapcsolatban hatékony jogorvoslati lehetőségeknek kell rendelkezésre állniuk.   

A lengyel kormány az egészségügyre fordítaná a médiacégek adóját 

Lengyelországban a reklámadóról szóló törvényjavaslat értelmében az érintett műsorszolgáltatók méretüktől függően reklámbevételeik 2-15 százalékát fizetnék be adóként, és az ebből származó bevételt az államkincstár a koronavírus-járvány által érintett egészségügyi és kulturális ágazat megsegítésére fordítaná.     

A lengyel ellenzék szerint a tervezet célja, hogy elhallgattassa a kormány bírálóit, és csendre intse a független médiát.

Az internetes szólásszabadsággal foglalkozó jogszabályjavaslat a közösségi fiókok letiltását hivatott megnehezíteni.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wezuv
2021. március 17. 14:35
A fas.book cenzúrája nem aggasztja őket? képmutatók! Amúgy meg a bíróság kimondta már közben, hogy az EB-nek nincs igaza, a lengyeleknek és magyaroknak van igazuk ebben. Ennyi...
pitypang1125
2021. március 17. 10:31
Baxhatjátok anyátokat. Magyarország már kijárta az utat a Lengyeleknek is, mivel minket is ezzel támadtak bíróságon és vesztettek.
krisztoforo48
2021. március 17. 04:21
Ebbe az állandó aggódásba hamarosan bele fognak őrülni,már most kezeltetni kellene őket sürgősen a lelki bajaik miatt.
partizan
2021. március 16. 17:17
,,lengyel közösségi média felett őrködő tanács létrehozását, Mijatovic aggodalmát fejezte ki a testület függetlensége, az illegális tartalom nem kellően pontos meghatározása, valamint a gyűlöletbeszéd szabályozásának nemzeti hiányosságai miatt. " Szóval a lengyel közösségi média felett őrködő tanács létrehozása aggodalmat vált ki az uniós szervekben,jelen esetben az Európai Tanácsban! Képzelem, hogy Verhoffstadt,Tímmermans, meg Jourova, meg a másik Cseh csapkodják az asztalokat, hogy a hétezerhétszázhetvenhetes cikkely alapján példásan megkell büntetni a lengyel kormányt! 1.__ a testület függetlensége---ha nem a balliberális köcsögök uralják/felügyelik a testületet, akkor veszélyben a szólásszabadság. 2.__az illegális tartalom nem kellően pontos meghatározása---vagyis ha nem határozzák meg pontosan,hogy csak az lmbtq-blm ,migránssimogatás és még ki tudja milyen más abberációk az igazi, egyedüli elfogadható,legális tartalmak, akkor nagy veszélyben a szólásszabadság. 3.__ a gyűlöletbeszéd szabályozásának nemzeti hiányosságai ---ha nem úgy szabályozzák ,hogy csak az számít gyűlöletbeszédnek ami az lmbtq-blm, migránsok ellen írányul akkor nagyon nagy veszélyben a szólásszabadság. Európai Unió= szájfosás, buzeráncia, istentelenség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!