Nem biztos, hogy lehetnek külföldi szurkolók a tokiói olimpián

2021. március 11. 11:30

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán újjáválasztott elnöke beszámolt róla, hogy még nem született végleges döntés a kérdésben.

2021. március 11. 11:30
null

A NOB tisztében újabb négy évre megerősített vezetője online sajtótájékoztatóján tért ki a kérdésre, miután kedden a Kyodo japán hírügynökség arról adott hírt: már megvan a kormánydöntés arról, hogy a koronavírus-járvány – és különös tekintettel a vírus egyes mutációinak egyre gyorsuló terjedése – miatt külföldi nézők nélkül rendezik meg a nyárra halasztott olimpiát és paralimpiát.    

Bach azt mondta: az ügyben konzultálnak a japán kormánnyal és a játékok szervezőbizottságával, végleges döntés még nincsen. Az országban december 28-a óta – egyelőre március 21-ig meghosszabbított hatállyal – tilos új vízumok kiadása külföldi állampolgárok számára.       

A német sportdiplomata a pénteken záruló, videokonferenciás NOB-ülésen kitért a dopping elleni küzdelemre is, közölve, hogy erre a célra az olimpiai mozgalom összesen 260 millió dollárt költött az elmúlt hat évben. Megjegyezte, hogy a NOB az első olyan sportszervezet, amely független doppingellenes testületet hozott létre, s a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) életre hívása 30 millió dollárba került. 

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!