Hitlert is felköszöntötték születésnapján a Litvániában állomásozó német katonák

2021. június 17. 13:38

A szexista, antiszemita és rasszista megjegyzésekkel sem spóroltak a NATO-gyakorlat német résztvevői.

2021. június 17. 13:38
null

Súlyos botrány körvonalazódik a német hadsereg Litvániában állomásozó csapatai körül – írja a Spiegel. A NATO-gyakorlaton résztvevő német katonákat szexuális zaklatással, rasszista megjegyzésekkel és szélsőjobboldaliságra valló viselkedéssel vádolják. 

A harmincfős páncélos egység ellen eredetileg azért indult vizsgálat, mert egy április végi eltávozáson annyira berúgtak, hogy a szállodájuk személyzete kénytelen volt értesíteni elöljáróikat. Később kiderült, hogy bulizásnál azért többről volt szó: az egyik katona filmre vette, ahogy valamelyikük egy alvó társuk szájába lógatta a péniszét.

A vizsgálat későbbi szakasza azt is kiderítette, hogy április 20-án Adolf Hitlert is felköszöntötték a Bundeswehr derék katonái. A születésnapi éneklésre a ruklai laktanyában került sor, és elméletileg a katonák egyik elöljárója is észrevette, mégsem tett jelentést. 

Az is bebizonyosodott, hogy a férfi katonák hónapokon keresztül zaklatták egyik női bajtársukat is. A katonanő többször is szexuális zaklatás áldozatává vált, sőt, valaki még a fegyverére is rávéste, hogy „kurva”. A katonák a rasszista és antiszemita megjegyzésekkel sem spóroltak, egyik afgán származású bajtársukat is többször szidalmazták így – áll a Spiegel cikkében. 

Az Enhanced Forward Presence fantázianevű NATO-gyakorlaton már évek óta részt vesz a Bundeswehr. Az észak-atlanti szövetség baltikumi műveletei hosszú ideje az orosz kritikák középpontjában áll, a német katonák kihágásai pedig tovább nehezíthetik a helyzetet. Annegret Kramp-Karrenbauer német kereszténydemokrata védelmi miniszter bejelentette, hogy hamarosan egyeztetni fog litván kollégájával, és azt is kilátásba helyezte, hogy teljesen visszavonják Litvániából a szóban forgó egységet.

A nyitóképen: az Enhanced Forward Presence műveletre készülő német páncélosok. Fotó: Klaus-Dietmar Gabbert / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. június 18. 20:22
Szerintem ez teljesen érthető! Az utolsó német vezető, aki előttük el akarta rettenteni az oroszokat, az Hitler volt... Mi más történelmi alapokra építhetnének szegénykék egy ilyen fontos küldetés során...:)))
Frakk a macskák réme
2021. június 18. 08:11
.
scion
2021. június 18. 07:45
jót tesz nekik a kis Lebensraum Litvániában
matykox
2021. június 17. 22:04
Na és mi a hír?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!