Románia: elromlott a fék a vonaton – az utasoknál érdeklődött a kalauz a vészfék helyéről

2021. június 03. 16:55

A Bukarest és Craiova közötti szerelvényen mintegy százan utaztak.

2021. június 03. 16:55

Igencsak izgalmasra sikeredett az utazás egy Bukarest és Craiova között közlekedő vonat utasai számára: miután kiderült, hogy a szerelvényen elromlott a fék, a személyzet arról is tanúbizonyságot tett, hogy a legkevésbé sem áll hivatása magaslatán – olvasható a Főtér oldalán. 

Az egyik utas beszámolója szerint a mozdonyvezető arra kérte a kalauzt, hogy húzza meg a vészféket miután észlelte, hogy valami probléma merült fel a fékkel. 

A kalauz rögtön intézkedni is kezdett, azonban a lelkesedése hamar alább hagyott. Kiderült ugyanis, hogy nem tudja, hogy hol a vészfék. Miután belátta, hogy nem tudja végrehajtani a mozdonyvezető utasításait, az utasokat kezdte kérdezgetni, nem tudják-e véletlenül, hol lehet az a fránya vészfék – írja a portál. Végül a mozdonyvezető lépett közbe, és húzta meg a vészféket.

A szerelvényen mintegy százan utaztak, közülük 40 személyt kellett gondjaikba venniük a mentősöknek (pánikroham gyanánt), miután a vonat szerencsésen megállt. Az ijedtségen kívül szerencsére más baja senkinek sem lett, így hamarosan egy másik vonattal folytatták útjukat.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2021. június 04. 12:21
Miért kell román agymenést egy GySEV vonattal illusztrálni?
Papamaci1957
2021. június 04. 10:34
Miért kellett a cikket gyeseves képpel illusztrálni? Szerintem ők nem örülnek neki. Rengeteg kép van a neten román vonatokról. Talán azt kéne idetenni.
robipecs
2021. június 04. 09:44
Most komolyan, a google-ben nem sikerült találni egy román vonatot? A GYSEV-et odatéve - illusztráció, vagy sem - rossz üzenet, mert sokaknak csak a kép ragad meg.
Krupp Skya
2021. június 04. 05:55
Gyurcsány ott lett volna biztos tudja hogy mit kell meghúzni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!