A Celtic otthonában bizonyíthat újra a Fradi

2021. október 18. 10:46

Tavaly is találkoztak a csapatok.

2021. október 18. 10:46
null

A Ferencváros kedden kora este az 51-szeres skót bajnok Celtic Glasgow vendégeként lép pályára a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában. A két együttes tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában ugyanígy a Celtic Parkban találkozott egymással, a koronavírus-járvány miatt akkor mindössze egyetlen mérkőzés döntött a továbbjutásról.

A magyar együttes a zárt kapus összecsapáson Sigér Dávid és Tokmac Nguen góljainak köszönhetően 2-1-re diadalmaskodott, később pedig kiharcolta a főtáblára kerülést a legrangosabb európai kupasorozatban. Ezen a találkozón szakadt meg a Celticnek egy sorozata, ugyanis korábban magyar csapattól nem kapott ki hazai pályán, ezt megelőzően hat ilyen találkozójából ötöt megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A Ferencvárosnak sorozatban a második skóciai sikere volt a tavalyi, az UEFA Kupa 2004/05-ös kiírásában a Hearts vendégeként nyert 1-0-ra.    

Ezúttal az Európa-ligában találkoznak a zöld-fehér csapatok,

mindkét gárda első pontjaira hajt az idei kiírás csoportkörében:

a magyar bajnok a nyitófordulóban ugyan vezetett a Bundesliga előző kiírásában hatodik Bayer Leverkusen otthonában, de 2-1-re kikapott, míg a La Ligában legutóbb ugyancsak hatodik Real Betistől hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett. A Celtic az első fordulóban kétgólos előnyről 4-3-ra kapott ki Sevillában, a másodikban pedig 4-0-ra maradt alul a vendég Leverkusennel szemben, így minden főtáblás csapat közül a legtöbb gólt kapta. A harmadik fordulós összecsapást azért rendezik csütörtök helyett kedden, mert a skót fővárosban az ENSZ éghajlatváltozási konferenciát tart. A 16.30 órakor kezdődő mérkőzést a dán Jakob Kehlet vezeti, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Getty/Mark Runnacles

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ildikó99
2021. október 18. 13:02
Mindent bele hajrá fradi
zakar zoltán béla
2021. október 18. 12:34
nemérdekelazeeeeeefffffffffffffffffttttttttttééééécccccccccccéééééééééééé
gyaloggos
2021. október 18. 12:07
HÁT HAJRÁ! SOKAN gondolják, hogy holnap pontot, pontokat szerezhet a Fradi! IGEN, a csoportban tényleg a Celtic ellen van a legtöbb esélye a pontszerzésre, DE NEM lesz ez egyszerű, nagyon nem!
files32
2021. október 18. 11:39
Hajrá Fradi!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!