Oroszország ismét csapatokat és haditechnikát összpontosít az ukrán határnál

2021. november 03. 20:54

November elején hírszerzési adatok szerint mintegy 90 ezer orosz katona állomásozott az ukrán határ közelében, továbbá a krími és a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területeken – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, a védelmi minisztérium közlésére hivatkozva.

2021. november 03. 20:54
null

„Az ukrán védelmi minisztérium szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet az Ukrajna és Oroszország közötti államhatár közelében, valamint az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten, Donyeck és Luhanszk megyékben. Az ukrán hírszerző ügynökségek által közöltek egybehangzók a helyzetről. A tárca hírszerzési főigazgatósága szerint 2021. november elejétől a határunk közelében és az Oroszország által ideiglenesen megszállt területeken összesen mintegy 90 ezer fős haderő összpontosul” – idézte a hírportál a minisztériumot.

Az ukrán határ mellett már az orosz légierő erői is állomásoznak

A honlapján közzétett közleményben a tárca kifejtette, hogy ezek az erők magukban foglalják a déli és nyugati katonai körzet 8. és 20. hadműveleti alakulatának csapatait, valamint az orosz Fekete-tengeri Flotta erőit és eszközeit. Emellett az ukrán határ közelében állomásoznak az orosz légierő és a légvégvédelem külön alakulatai és egységei. Az ideiglenesen megszállt donyecki és luhanszki területeken az orosz megszálló erők két hadtestet telepítettek.

 A minisztérium emlékeztetett arra, hogy 2021 második felében Ukrajna határa közelében az orosz fegyveres erők parancsnoksága nagyszabású parancsnoki és törzsgyakorlatot tartott,

amelybe bevonták a déli és nyugati katonai körzet erőit, valamint a központi katonai körzet egyes egységeit és alosztályait, valamint légideszant csapatokat. „Ezen hadműveleti és harci kiképzési intézkedések befejezése után a központi katonai körzethez tartozó egységek és alegységek Oroszország európai részén maradtak, azon belül a szmolenszki régióban lévő Jelnya település környékén, a szmolenszki régióban, mintegy 260 kilométerre az ukrán államhatártól” – közölte a minisztérium. Hozzáfűzte: Oroszország időnként katonai egységeket dob át ukrán területre, csapatokat von az ukrán államhatár közelébe annak érdekében, hogy fenntartsa a feszültséget a régióban és politikai nyomást gyakoroljon a szomszédos államokra.

Oroszország ismét csapatokat és hadi technikát összpontosít az ukrán határ közelében

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a napokban a The Washington Post amerikai lap számolt be elsőként arról, hogy Oroszország – úgy mint tavasszal – ismét nagyszabású csapatösszevonásokat hajtott végre Ukrajna határainál. A Politico hírportál pedig műholdfelvételeket hozott nyilvánosságra, amelyek állítólag november 1-jén készültek, és amelyek arról tanúskodnak, hogy Oroszország ismét csapatokat és hadi technikát összpontosít az ukrán határ közelében. Kedden azonban Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára cáfolta és dezinformációnak nevezte ezeket a sajtóértesüléseket.

A védelmi tárca közleménye ehhez képest éles fordulatot jelent.

Olekszandr Pavljuk, a Donyec-medencében harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka kedden Nolan Peterson amerikai újságírónak és katonai szakértőnek nyilatkozva biztosított afelől, hogy az ukrán csapatok készen állnak arra az eshetőségre, ha Oroszország kiélezi a fegyveres konfliktust a térségben. Oroszország már márciusban összevont egy hadgyakorlatra hivatkozva legalább nyolcvanezer katonát Ukrajna keleti határánál és az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigeten.

(MTI)

Fotó: Anatolii STEPANOV / AFP

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamov
2021. november 05. 21:03
Néha nemártana belenézni a DAN nevs-ba.
Paskai
2021. november 05. 19:21
Szergej Lavrov korábbam elmondta minden hibbantnak, angolul, hogy jobban értsék: a határaikon belül úgy mozdatják a hadseregüket ahogy akarják. A hibbantak természetesen ezt sem jegyezték meg, talán nem is értették.
Ronee
2021. november 04. 06:48
Ezt a hírt már mindenki cáfolta, asszem a washington post dobta ki...amúgy ahogy Putyin mondja: Oroszország a határain belül oda küld katonai csapatokat ahova akar.... :) ennyi
eldugult szívcsakra
2021. november 04. 05:34
Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke (a legmagasabb katonai beosztás a Egyesült Államokban, a Pentagon főgóréja) tegnapi, az Aspen Security Forum-on mondott beszédében nyíltan és hivatalosan is beismerte, hogy a USA domináns szerepe a világban véget ért és jelenleg tri-poláris világban élünk. "We are entering into a tri-polar world with US, Russia and China being all great powers." Az USA gazdaságilag alulmaradt Kínával szemben, a fegyverkezési versenyben pedig Oroszországgal szemben, nem kicsit, nagyon! A reálpolitikusok és a katonák tisztában vannak a tényekkel, sok amerikiai politikusnak még meg kell emészteni ezt a helyzetet, de ez van. A brüsszeli idiótákra és híveikre a tagállamokban kár akár egy szót is pazarolni, aki fejjel a falnak akar menni, azon nincs segítség... Egyébként Milley a fórumon újságírói kérdésre válaszolva nem nevezte veszélyesnek az aktuális orosz csapatmozgásokat az ukrán határnál. Lefordítom: Ukrajnát az USA dobta, lényegében felszólította az EU-t, hogy legyen az ukrán mocsár mostantól az ő dolguk. Amihez a németeknek és franciáknak egyáltalán nincs kedvük, túl sok energiába kerül a ganaj eltakarítása, ez nem biznis Nyugat-Európának. A kijevi banda nagy bajban van, jó esély van rá, hogy kétségbeesésükben előre menekülnek, egy eleve vesztes konfliktusba Oroszországgal. Az utóbbi két hétben a donbaszi frontvonalon súlyos provokációk vannak Kijev részéről. Ukrajna kemény tél elé néz minden szempontból. Mondanom sem kell, hogy az ukrajnai lakosság nagyon nagy részének megváltás lenne egy orosz bevonulás. Szerintem nem lesz, az ukrán rezsim jövője a belső összeomlás és utána oroszbarát vagy az oroszokkal szembeni legalább semleges, pragmatikus rezsim hatalomrakerülése. Az alternatív megoldás Ukrajna szétesése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!