Túl fogunk élni, erről szól a történelmünk – orosz civil a háborúról

2022. március 11. 11:01

„Egy orosz ember bármilyen, még embertelen körülmények között is életben marad: ez van, erről szól a történelmünk.” Civil oroszt kérdeztünk arról, ő hogyan látja az ukrajnai háborút és következményeit.

2022. március 11. 11:01
null
Kovács Gergő

Nyitókép: a lezárt moszkvai Vörös tér március 2-én (Kirill KUDRYAVTSEV / AFP)

 

Az ukrajnai háború kapcsán az egyik legrejtélyesebb kérdés, hogy maguk az orosz emberek hogyan fogadják a valóságban a háború híreit – vagy azt, ami az oroszországi szűrőkön át eljut hozzájuk. Lapunk dolgozik azon, hogy az ukrán és kárpátaljai magyar emberek mellett minél több civil oroszt is elérjen és megszólaltasson – nőket, férfiakat, fiatalokat, időseket, városiakat, vidékieket, értelmiségieket és másokat egyaránt. A helyzet az, hogy orosz részről nagyon sokan egyáltalán nem akarnak vagy nem mernek nyilatkozni.

Egy megszólalónk azonban már van, s a következő napokban újabbak is érkezhetnek majd.

*

„Senki sem számított arra, hogy ez elkezdődik, senki sem akar háborút, ez egy szörnyű dolog! Нет войне! (jelentése: Ne legyen háború!)” – mondja a lapunknak Jelena (szép név, nevezzük így), aki

inkognitóban nyilatkozott nekünk arról, hogy mit gondol valójában a háborúról.

Jelena 36 éves, moszkvai sportújságíró, az angol nyelvű és a világsajtót ismeri és követi. Ő így látja és értelmezi a történteket:

„Ha követjük Putyin elnök lépéseit, a kép világossá és érthetővé válik. A Donbászt nyolc éve ágyúzták már az ukránok, 2014 eleje óta, amikor a Maidan zajlott. Ukrajna délkeleti részén hosszú évek óta civileket és gyerekeket ölnek. Ukrajna bábállammá vált, amit egy igazi bohóc irányít: egy színész, aki képtelen megbirkózni a szereppel. Az Egyesült Államok a fő célt elérte: összeugrasztotta a szomszédokat, a testvérnépeket, és most a pálya szélén eszi a pattogatott kukoricát. Igen, amikor Ukrajna már tele volt a NATO katonai bázisaival az orosz határ körül, Putyin a támadás mellett döntött, hogy demilitarizálja a szomszédságot. Borzasztó, hogy mindezt civil életek árán.”

Az orosz nő elmondja, hogy a katonai beavatkozás első napjaiban az emberek a Vörös térre mentek tüntetni a háború ellen, a rendőrség persze feloszlatta őket.

„A Moszkvától pár kilométerre lévő kisvárosban, ahol élek, most is

»Нет войне!« mindenütt…” – számol be Jelena.

És mi a helyzet most, hogy az orosz invázió már több mint kettő hete tart? „Mára a mindennapok valamennyivel nyugodtabbá váltak, a pánikot bizonytalanság és szomorúság váltotta fel” – magyarázza az újságíró. Azt mondja, senki sem tudja, mi lesz holnap az országgal, a gazdasággal, a munkával. A tömeges elbocsátások megkezdődtek, az emberek az alapvető árukat vásárolják fel a boltokban. Sok üzletlánc bezárt vagy nem működik, és vannak, akik felfüggesztették a tevékenységüket Oroszországban.

A kérdésre, hogy szerinte mikor és miként érhet véget a konfliktus, Jelena lemondóan válaszol: „Fogalmam sincs, mikor lesz vége a háborúskodásnak, de szerintem nagyon sokáig fog tartani. Zelenszkij valahol Lengyelországban bujkál, nem folytat közvetlen párbeszédet Putyinnal. Az Ukrajnából és Oroszországból érkező tárgyalócsoportok nem fogják megállítani ezt a konfliktust, üres szájkarate az egész” – fejti ki álláspontját.

Hozzáteszi: 

az élet biztosan rosszabb lesz, de szerinte nem jelentősen.

Nagyon régóta élünk szankciók alatt, és szinte természetes, hogy egy orosz ember bármilyen, még embertelen körülmények között is életben marad: ez van, erről szól a történelmünk. Ahogy Szergej Lavrov külügyminiszter fogalmazott, ezek a szankciók a derekunkig érnek.”

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2022. március 13. 19:40
segitek: a derekunkig ernek egy eufemizmus arra hogy a faszomig er ami egy orosz szleng arra hogy leszarjuk (nam pohuj)
nocens
2022. március 12. 02:10
"A helyzet az, hogy orosz részről nagyon sokan egyáltalán nem akarnak vagy nem mernek nyilatkozni." Elmagyaraznatok miert?
Vojcsek
2022. március 11. 20:36
Listás eredmények: Fidesz+jobboldal 2010 69.4 %, 2014 64.25%, 2018 68.33% 2022 Baloldal+liberálisok 2010 26.78% 2014 31.68% 2018 28.15% 2022 Ezért kellett lenyulni a jobboldalt.
Türelem
2022. március 11. 17:41
A mandiner mikor alkalmaz egy informatikai szakembert, totál káosz az egész vonalon.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!