Trump: Joe Biden az állam ellensége

2022. szeptember 04. 12:47

A volt elnök most először jelent meg a nyilvánosság előtt az FBI razziája óta.

2022. szeptember 04. 12:47
null

Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke a pennsylvaniai Wilkes-Barre-ban tartott beszédet, melynek során Joe Biden e heti, nemzethez intézett beszédét az államok „leggonoszabb beszédének” nevezte,

– számolt be a FoxNews.

Trump abból az apropóból érkezett Pennsylvaniába, hogy a republikánusok helyi jelöltjeinek kampányoljon, akik a novemberi választásokon méretik majd meg magukat.

A korábbi elnöknek ez volt az első nyilvános szereplése azóta, hogy az FBI házkutatást tartott nála. Mint ismert, az FBI még augusztus elején szállt ki Trump floridai rezidenciájára, és a házkutatás végén 15 doboznyi irattal távoztak. A republikánus politikus akkor is „példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami”egyetlen korábbi elnökkel sem történt még meg”.

Erre a mostani beszédében is utalt. Azzal vádolta meg Bident, hogy az FBI-t fegyverként használta ellene, a házkutatásról pedig azt mondta, hogy az „az egyik legmegdöbbentőbb hatalommal való visszaélés volt az amerikai történelem során”.

A republikánusok „népszavazásnak” tekintik majd a novemberi voksolást

Trump ezt követően a színpadra hívta az állam két fontos republikánus jelöltjét. Helyszíni beszámolók szerint a nagyobb tapsot Doug Mastriano kapta, aki Pennsylvania következő kormányzója szeretne lenni. Majd a mikrofonhoz lépett a szenátorjelölt Dr. Mehmet Oz orvosszakértő, televíziós személyiség is.

A Telex cikkében kitért arra, hogy a novemberi választáson nyújtott teljesítményt a republikánusok „népszavazásnak” tekintik majd. Úgy vélik, a novemberi eredményekből következtetéseket lehet majd levonni Trump támogatottságának mértékéről. 

Nyitókép: ED JONES / AFP

 

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. szeptember 05. 13:32
A más véleményen lévők minősítgetése tipikusan az érvelni nem tudó gyengék fegyvere. Programot kellene írni és azt népszerűsíteni.
Nabakker
2022. szeptember 05. 08:32
YESSSS!
Laceh
2022. szeptember 04. 19:06
.
kozakgabor
2022. szeptember 04. 16:01
A mesében mindig felülkerekedik végül a jó. És a valóságban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!