Megint Koránt égettek Svédországban

2023. január 23. 14:29

A svéd kormány elítélte a történteket.

2023. január 23. 14:29
null

Egy szombaton tartott stockholmi tüntetésen a demonstrálók Koránt égettek. A tüntetők Törökország és a NATO-csatlakozás ellen tartottak megmozdulást, az eset nem tett javította a két ország közötti hűvös viszonyt. Stockholmnak továbbra is szüksége van arra, hogy Ankara jóváhagyja a NATO-csatlakozásukat. 

– reagált a török külügyminisztérium.

Egy radikális iszlám- és bevándorlásellenes dán-svéd aktivista a demonstráción elégette a Korán egy példányát. Az iszlamofób provokációkat visszataszítónak nevezve elhatárolódott a történtektől a svéd külügyminiszter is. A Koránt égető Rasmus Paludan nem először került címlapokra hasonló tettek miatt, a tüntetésen úgy fogalmazott:

ha valaki szerint nem kell a szólásszabadság, máshol kell élni.

A rendőrség pénteken úgy ítélte meg, hogy a svéd alkotmány, valamint a svédországi szólás- és gyülekezési szabadság nem teszi lehetővé a tüntetésnek a közrend nevében történő betiltását.

– írta Tobias Billström.

Rasmus Paludan akciójának rendőrségi engedélyében az szerepelt, hogy az iszlám és az ellen tiltakozik, amit ő Recep Tayyip Erdogan török elnöknek a svédországi szólásszabadságba való beavatkozási kísérletének nevez. A stockholmi külügyminisztérium után Ulf Kristersson svéd miniszterelnök is elítélte a Korán elégetését. 

(MTI) 

Nyitókép: Fredrik PERSSON / TT NEWS AGENCY / AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. január 24. 08:45
Pár apróság. - Őt nem a svéd bíróság fogja elítélni, hanem az undergrund saría bíróság. Az előbbitől kapna némi pénzbüntit, a másik meg halálra ítéli - ha muszlimok fűtenének be Bibliával, az része lenne a kulturális befogadásnak - ez történik, ha ilyen magasra emelkednek a reszikölségek
Sinistra
2023. január 23. 23:13
Szuper!
22-es csapdája
2023. január 23. 21:50
Nocsak. A törölközőfejűek ott még nem érzik magukat annyira nyeregben, mint a franciáknál? Párizs már lángolna.
Backstab
2023. január 23. 17:07
Hetvegenkent koran egetes! Like it
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!