Szlovák lap: Orbán Viktor Kiskőrösön kibújt a bőréből

2023. március 17. 09:48

„Filozofálgató értelmiségiként lépett máshoz szokott közönsége elé” – írja a Denník N szerzője.

2023. március 17. 09:48
null

A magyar miniszterelnök ünnepi beszéde a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából más volt, mint amit eddig megszokhattunk – írja a Denník N szlovák lap. A szerző szerint Orbán Viktor az ilyen alkalomkor meg szokta hirdetni az aktuális szabadságharcot, és megnevezni az ellenségeket, „akik általában a nemzetközi és a magyar baloldal képviselői, valamint Brüsszel, Soros György, a menekültek vagy éppen az LMBTI+ emberek”.

Idén mindez elmaradt. Orbánt mintha kicserélték volna, vagy mintha hirtelen kitört volna a politikai béke Magyarországon

– fogalmaz a Denník N szerzője, aki szerint a miniszterelnök ahelyett, hogy a jelenlegi szabadságharc nehézségeiről számolt volna be, többnyire a 175 évvel ezelőtti vagy még korábbi eseményekről beszélt, meglehetősen bonyolult filozófiai eszmecserékbe bocsátkozott, és irodalom leckét is tartott.

Csak a beszéd végén tért ki néhány mondatban arra, hogyan segíteni szerinte Petőfi a Fideszt, ha ma élne

– olvasható a cikkben. Az újságíró szerint az Orbán beszédét élőben hallgató több ezres tömegben voltak néhányan, akiknek csalódást okozott Orbán Viktor szokatlan visszafogottsága.

Nyitókép: Facebook

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Prohaszka Ferenc
2023. március 17. 19:56
Az, hogy a magyar miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy a legnagyobb költőnk édesanyja, Hrúz Mária szlovák volt, nem érte el a szlovák lap ingerküszöbét. Csak gyűlöletkeltésért fizetnek a sajtómunkásnak.
DonCiccio
2023. március 17. 19:13
Észtek, finnek, moldávok, szlovákok, a sok lilliputi nem férnek a bőrükbe a legbutább lengyellel együtt
syphax
2023. március 17. 17:48
A legnagyobb csalódást maga a Dennik gyártotta sajátmagának azzal, hogy BASZOGATNI SZERETTE VÓNA ORBÁNT, OSZT" NEM VÓT MIÉRT TEGYE...igy azután hoppon maradt.
tetx
2023. március 17. 14:47
Ez se lesz már korlátoltabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!