Kína-szakértő: Az USA súlyosan elveszíthet egy amerikai-kínai háborút

Egyre világosabban kirajzolódnak az új amerikai-kínai hidegháború körvonalai – ahogy az is, hogy Kína és az Egyesült Államok mozgását az ukrán-orosz háborúban is ez a szembenállás határozza meg. Érdemes tehát szót ejteni Kína állapotáról, stratégiájáról és felkészültségéről egy esetleges amerikai-kínai háborúra. A XX. Század Intézet Félmúltsorozatának keretében ehhez hívta segítségül David P. Goldman gazdaságstratégát,a hongkongi Asia Times legendás publicistáját, aki 2009-ig Spengler álnéven írt milliós olvasottságú publicisztikákat a lapba, tizennégy éve pedig már a fényre kilépve teszi ugyanezt. Dolgozott egyébként a Credit Suisse globális hitelezési vezetőjeként, volt kutatásvezető a Bank of Americánál és a Cantor Fitzgerald bankháznál, aztán a Yunfeng Financial befektetőcég partnere volt.

Kémléggömbök: az USA ügyet csinált abból, ami nem ügy

Goldman először az elmúlt hónapokban az Egyesült Államok és Kína között forró diplomáciai témává nemesült kémléggömbökről ejtett szót. Hangsúlyozta, a kínai léggömbök alapvetően magántulajdonban lévő, meteorológiai vagy egyéb megfigyelési tevékenységet végző eszközök, „de ez nem jelenti azt, hogy ne volna katonai céljuk”. A nagyhatalmak már régóta reptetik egymás felett léggömbjeiket, most viszont „az Egyesült Államok úgy döntött, hogy ügyet csinál az USA felett repülő léggömbökből, melyeket a múltban leginkább ignorált”.

Hangsúlyozta, szerinte

a kínai stratégia háború esetén az, hogy interkontinentális ballisztikus rakétákon szállított hidrogénbombákkal pusztítaná el az amerikai városokat, ezek becélzásához pedig bőven elég az, hogy 68 műholdjuk rálát az USA-ra, a földfelszínhez közelebb repülő léggömbök legfeljebb magasabb felbontásban szállíthatják ugyanazt az információt.

Ugyanakkor a kínai provokációt sem zárja ki: „lehetséges, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg úgy döntött, hogy provokálja az Egyesült Államokat, és megnézi, hogy az miként reagál”. Tesztelhették például az amerikai légvédelmet: egy ilyen léggömb a kínaiaknak körülbelül százezer dollárjukba kerülhetett, az Egyesült Államok pedig F-22-esekről kilőtt, egymillió dolláros Sidewinder rakétákkal hárította el őket. Így tesztelhettek egy olyan stratégiát, hogy „a kínaiak építhetnek ezekből több tízezret, és megröptethetik őket az Egyesült Államok felett, kimerítve annak légvédelmét”.

Nyer-e Kína az orosz-ukrán háborún?

A szakember nem biztos abban, hogy Kína az orosz-ukrán háború haszonélvezője. Világossá teszi: „Nem gondolom, hogy Kína háborút akart volna. Emlékezzünk vissza arra, hogy Ukrajna elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez, és Kínának Ukrajnában jelentős befektetései voltak.” Szerinte Kína hatalmát leginkább gazdasági csatornákon terjeszti ki, „nem szereti a háborúkat, nem szeret háborúkat vívni, és egészen biztosan nem tetszik neki az a gondolat, hogy az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok közötti konfrontációba csöppenjen”. Kína érdeke Goldman olvasatában alapvetően az, hogy csökkentse a feszültségeket az USA-val, ebben pedig a háború bizonyosan nem segít.

Másrészt azonban Kína „szimpatizál az orosz állásponttal a háborúban. Úgy hiszi, hogy Amerika és szövetségeseinek működése Ukrajnában

Kína pedig nagyon nyíltan kommunikálja, hogy többpólusú világra vágyik” – így a szakértő.

Szerinte ennek tükrében értelmezendő az a segítség, amit Kína a háborúban Oroszországnak nyújt. Goldman szerint konkrétan a szankciós listán szereplő termékek megszerzésében is segít Kína Oroszországnak, amit az is bizonyít, hogy hatalmasat nőtt a kínai export Törökország, Örményország, Kazahsztán, Üzbegisztán és Grúzia, azaz Oroszország legszorosabb kereskedelmi partnerei felé. Ráadásul Kína feléjük irányuló kereskedelmében anomáliák is vannak: „Törökország folyó fizetési mérlege deficites, és e deficit felét a fizetési mérleg hibái és hiányai teszik ki.

– mutat rá Goldman, aki ezzel együtt kiemeli: Kína nem örül ennek a háborúnak, és leginkább akkor lenne boldog, ha tárgyalásos békével szépen véget érne.

Amerika esélyei

A szakember úgy látja, az USA most először kerül szembe olyan ellenféllel, amelynek lakossága a sajátjának majdnem négy és félszerese. Korábban „sokkal kisebb országok ellen küzdöttünk, és az Egyesült Államok puszta gazdasági súlya jóformán garantálta a győzelmet” – véli Goldman. Ehhez képest ugyanakkor Kína gazdasága vásárlóerő-paritáson már nagyobb, mint Amerikáé, és hiába fejlettebb összességében az amerikai technológia a kínainál, bizonyos területeken, például a hiperszonikus rakéták terén vagy a légierőben már beelőzik a kínaiak Amerikát, vagy legalábbis „úgy tűnik, pariba kerülnek az Egyesült Államokéval”. Emellett „Kína dominanciája a szélessávú infrastruktúrában, főleg a Huawein és a ZTE-n keresztül órási előnyhöz juttatja a globális déllel való kereskedelemben”, s ebben is jobb, mint az USA.

Goldman szerint az USA-ban sokan gondolják úgy, hogy Kínát mindenáron meg kell állítani, homokot kell szórni a gépezetébe, ezért támogatják a technológiaexport korlátozását. Ez ugyanakkor szerinte „hosszú távon önsorsrontó pozíció”, hiszen „egy megszilárdult hatalomnak egy kihívót soha nem sikerült technológiai korlátozásokkal megállítania”. Az USA-nak szerinte ehelyett saját gyártási kapacitásába, technológiai fejlesztéseibe kellene invesztálnia, felismerve azt a problémát, hogy „szoftverben nagyon jók vagyunk, valódi gépek építésében kevésbé”.

Egy esetleges amerikai-kínai háború kapcsán úgy fogalmaz: „az amerikai védelmi minisztériumnak nem tetszik egy Kínával folytatott forró háború gondolata,

Lesz-e amerikai-kínai háború?

Goldman a háború kapcsán felteszi a kérdést: mégis miért támadná meg Kína Tajvant? A szárazföldi Kínában kétmillió tajvani dolgozik, Tajvan több mint százmilliárd dollárt fektetett be a kínai félvezetőgyártásba, a tajvaniak és kínaiak egy nép, egy nyelvet beszélnek, „igazán nem akarnak egymással háborúzni”, sorolja a szakember.

„Az egyetlen olyan körülmény, melynek beállta esetén Kína katonai lépéseket tenne, az az lenne, ha Tajvan a függetlenség felé mozdulna” – véli Goldman. Ha ez nem történik meg, akkor viszont Kínának semmi oka háborúzni, megkap tőle így is mindent, ami kell neki. Ráadásul Tajvan népessége rohamosan csökken, a sziget(ország) a világ legalacsonyabb reprodukciós rátájával bír, munkaképes korú népessége Goldman szerint 2050-re 11 millió főről 4 millióra csökken. Azaz „Tajvan jelentősége gazdaságilag idővel csökkenni fog,

Hosszú távon tehát Kínának csak várnia kell, és valószínűleg megkapja, amit akar. Márpedig a kínaiak nagyon türelmesek” – fogalmaz a szakíró.

Goldman rossz ötletnek tartja azt az Amerikában terjedő nézetet, hogy a tajvani függetlenséget valamilyen módon ki kellene provokálni a Kínai Kommunista Párt destabilizálása érdekében. Ez szerinte azért nem jó gondolat, mert „a Kínai Kommunista Párt csak a régi birodalmi rendszer újabb inkarnációja, és egyáltalán nem világos, mi válthatná le”. Emellett szerinte „Kínát így provokálni, így

nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk, amikor ezzel próbálkoztunk Irakban, Afganisztánban és más helyeken.”

A katonai helyzetet Goldman úgy írja le: nem világos, meg tudná-e akadályozni az USA Kínát abban, hogy lerohanja Tajvant. Hangsúlyozza, egy normandiai stílusú tajvani partraszállással Kína masszív veszteségeket szenvedne el, ugyanakkor – mint az a Pentagon tavaly november 29-i jelentéséből kiderül – Kína partjaitól ezer mérföldre található hajók ellen is képes támadást indítani, ami több, mint az amerikai repülőgéphordozók hatótávja. „Azon fegyverrendszerek, amelyekbe mostanáig beruháztunk, bizonyosan nem alkalmasak arra, hogy megvédjük Tajvant a kínai támadástól. Ha háború lenne, annak valószínű eredménye az lenne, hogy az amerikai haditengerészet borzasztóan sok embert veszítene, és nagy lenne a kísértés, hogy atomfegyverhez folyamodjunk” – összegez Goldman. Szerinte azonban a háború nem elkerülhetetlen, ehhez csak meg kell próbálni fenntartani a status quót – azaz azt, hogy az Egy Kína-elv érvényben hagyása mellett önálló tajvani politikai rendszer működhessen.

Tajvan nem vágyik Ukrajna sorsára

Goldman beszélt a tajvani belpolitikáról is, hiszen jövőre elnököt választ a sziget. A két fő tajvani párt közül az országos szinten jelenleg hatalomban lévő Demokratikus Progresszív Párt a Kína-ellenesebb, ennek bizonyos szereplői a status quo fenntartását szeretnék, mások függetlenséget. A legutóbbi önkormányzati választásokon a legtöbb fontos helyen győzelmet arató Kuomintang, Csang Kaj-sek volt pártja a Kína-pártibb, egyesüléspártibb a kettőből.

A szakíró szerint mikor a tajvaniak Ukrajnára néznek, azt gondolják,

Az utolsó ukránig harcolnak az oroszok ellen. Ez vagy hasznos az Egyesült Államoknak, vagy nem, de egészen biztosan nem használ Ukrajnának, amely épp elpusztul”. Mindenki érti – ha másból nem, a TSMC esetleges lebombázásáról szóló amerikai nyilatkozatokból –, hogy egy háború Tajvanra nézve katasztrofális következményekkel járna.

Goldman emellett hangsúlyozza, a tajvani nem katonanép: a sorkatonaság csak pár hónapos, és az Amerikától vett F-16-osokra sem tudnak pilótákat találni. A tajvani nép tehát szeretne ugyan távolságot tartani a szárazföldi Kínától, de harcolni nem szeretne vele. A jövő évi elnökválasztás jelentőségét pedig abban látja, hogy ha a Kuomintang jól szerepel, az „jelezheti, hogy a tajvaniak nem kívánnak amerikai szövetségesekként viselkedni, és kitenni magukat azoknak a problémáknak, amelyekkel Ukrajna küzd.”

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:

Nyitókép: MTI/EPA/POOL/Hou Hvi Jang