Idegesen készül Moszkva a Győzelem napi parádéra

2023. május 08. 17:08

A több mint egy éve tartó ukrajnai háború árnyékában tartják meg a hagyományos moszkvai felvonulást.

2023. május 08. 17:08
null

Zűrös napok után kerül sor kedden a moszkvai Győzelem napi parádéra, amivel a náci Németország fölötti 1945-ös győzelmet ünneplik az oroszok sok évtizede.

Az idei ünnepet azután tartják meg az orosz fővárosban, hogy

az előző héten két drónt lőttek ki a Kreml falai fölött.

Moszkva Ukrajnát nevezte meg az incidens felelősének, mondván: az ukránok támadták meg ezzel a Kremlt és a céljuk Putyin meggyilkolása volt.

Kijev tagadta a vádakat: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szóvivője azt nyilatkozta, „nincs információnk a Kreml elleni úgynevezett éjszakai támadásokról, de ahogy Zelenszkij elnök többször kijelentette, Ukrajna minden rendelkezésre álló erőt és eszközt saját területeinek felszabadítására irányít, nem pedig arra, hogy megtámadjon más országokat”.

Jelen pillanatig

nem ismertek olyan bizonyítékok, amik Ukrajna érintettségét igazolnák az incidensben.

Ettől függetlenül Dmitrij Medvegyev volt elnök az ukrán államfő fizikai megsemmisítését követelte.

Közben az is kiderült, hogy hat oroszországi régióban lefújják a Győzelem napi helyi ünnepségeket, pedig az egyik így döntő régió több mint hatszáz kilométerre fekszik Ukrajna határaitól – de a távoli Szibériában is maradnak el ünnepi események.

Elmarad a halhatatlanok hadtestének felvonulása is, amikor a 2. világháború veteránok leszármazottai vonulnak fel személyes fotókkal. Egyes helyeken lefújták a tűzijátékokat is.

A Politico beszámol arról:

a Kreml melletti Vörös teret már két hete lezárták, több utcát elbarikádoztak.

Moszkva polgármestere betiltotta a drónok röptetését. A napokban a moszkvaiak a GPS-jeleik akadozását is tapasztalták.

Andrej Kolesznyikov, a moszkvai Carnegie Carnegie Endowment for International Peace nevű agytröszt munkatársa szerint Putyin számára ez a parádé az év legfontosabb eseménye. „Putyin az egész legitimációját a parádéból eredezteti, ahol úgy tud fellépni, mint a náci Németországot legyőző hadsereg örököse” – mondta Kolesznyikov a Guardiannek.

Szerinte Putyinnak a parádé lehetővé teszi azt is, hogy megmutassa a nemzetnek: még nála az erő,

ahogy a háborút hivatalosan a mai napig nevezik az oroszok.

Putyin az előző évi, már a háború megindítása után tartott parádén arról beszélt: az orosz hadsereg azért harcol Ukrajnában, hogy ne legyen a világban helyük a „mészárosoknak, gyilkosoknak és náciknak”, és „a győzelem a miénk lesz, mint 1945-ben”. Az orosz elnök tavaly kifejtette: országuk ellen „nemzetközi terroristák csoportját” vetették be; valamint Oroszország tavaly hiába próbált biztonsági garanciákról megegyezni a Nyugatról, „nekik teljesen más terveik voltak”, „le akarták rohanni történelmi földjeinket”.

 

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Szergej Gunyejev

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. május 08. 19:57
Szar zsidó hohol propaganda. Hazug is, szánalmas is, aljas is. Olyan mint a zsidó, meg a hohol.
LancelotDuLac
2023. május 08. 19:56
"Idegesen készül Moszkva a Győzelem napi parádéra" van is miért!!! Holnap kilövik Pulykát, mint a veszett rókát XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
files32
2023. május 08. 19:53
0rbán hogy ünnepel majd, online vagy ott lesz helyben? Már ott helyben, ahol az első robbanás lesz.
budihazi gabriellák
2023. május 08. 19:20
Fosik az ork patkány, minden oka megvan rá!:DD SLAVA UKRAINI!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!