Kiderül, összecsap-e Trump és DeSantis az elnökjelöltségért

2023. május 24. 15:01

Hónapok óta mindenki arra vár, mikor válik végre hivatalossá, hogy a republikánusok két nagyágyúja, Donald Trump és Ron DeSantis összecsap egymással. Úgy tűnik, most végre DeSantis is hivatalos bejelentést tesz az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. De ki is ez a fiatal kormányzó, Trump legnagyobb mumusa a jobboldali palettán?

2023. május 24. 15:01
null

Elon Musk kedden, a Wall Street Journal 2023-as cégvezetői csúcstalálkozóján megerősítette a hírt, hogy Ron DeSantis szerda este, keleti parti idő szerint 6 órakor (magyar idő szerint éjfélkor) jelenti be szándékát,

hogy indul a republikánus párt elnökjelölti posztjáért Donald Trumppal szemben.

A bejelentést várhatóan a Twitter Spaces nevű felületen fogja megtenni. Musk szerint forradalmi újdonság, hogy ilyen célokra használják a platformot. Az amerikai milliárdos ugyanakkor azt is kijelentette: az, hogy DeSantis az ő oldalán jelenti be indulását, nem jelenti azt, hogy őt támogatja a republikánus jelöltek csatájában. Hozzátette, egyelőre senkit sem támogat hivatalosan.

DeSantis eddig nem tett egyértelmű kijelentést az indulásával kapcsolatban, de több jel is arra utalt, hogy a 2024-es választások előtt komoly kihívója lehet az elnökjelölti aspirációit már bejelentő Donald Trumpnak. De ki is Ron DeSantis, a floridai kormányzó, aki az LMBTQ és a Walt Disney elleni kitartó küzdelme által szerzett magának nemzetközi hírnevet?

A még mindig csak 44 éves politikust először 2012-ben választották meg a képviselőház tagjává,

hat évre rá pedig Florida kormányzójává.

Ekkor még mindössze pár tized százalékkal tudott felülkerekedni demokrata ellenfelén, ám négy évvel később majdnem húsz százalékot vert rá az őt kihívó Charlie Cristra. Ezután a győzelem után már egyre többen kezdték el latolgatni DeSantis esélyeit a következő elnökválasztási versengésben, ahol korábbi mentora, Donald Trump kihívója lehet a Republikánus Párt jelölti pozíciójáért.

DeSantis bizonyított Florida kormányzójaként

Ron DeSantisnak nem véletlenül szavaztak ekkora bizalmat 2022-ben, hiszen az elmúlt években bizonyította: elkötelezett a konzervatív értékek, a családok védelme mellett, valamint az LMBTQ-ideológia elleni küzdelemben is. Kormányzóként leginkább a koronavírussal szembeni hatékony helytállással nyerte el az emberek bizalmát. Azzal, hogy a vírus kezdetekor időben reagált, Floridában rekord gyorsasággal tért vissza az élet a rendes kerékvágásba. Szigorú intézkedésekkel szorította vissza az illegális migrációt és az abortuszok számát,

azzal kampányolva, hogy Floridából családbarát államot szeretne csinálni.

Ennek a programnak a része volt az is, amikor idén május közepén DeSantis aláírta„floridai gyermekvédelmi törvényt”, amely tiltja a kiskorúakon végzett nemátalakító műtéteket és kezeléseket, valamint azt, hogy az iskolában a diákokat vagy a tanárokat arra kényszerítsék, hogy egyes tanulókat a biológiai nemüknek nem összhangban lévő megnevezéssel szólítsanak.

Ide lehet még sorolni a harcát a Floridában korábban kiváltságokkal rendelkező Walt Disney vállalattal szemben, amely kritizálta a baloldal által „don't say gay”-nek csúfolt törvényt. Ez az intézkedés valójában az LMBTQ-ideológia terjesztését tiltotta be iskolákban. A Walt Disney kampányát követően DeSantis keményen visszavágott a cégóriásnak, megvonva annak korábbi kiváltságait, azzal az üzenettel:

DeSantis 2022-es, történelmi méretű győzelme azt mutatja, hogy a háromgyerekes édesapa által képviselt irány tetszik az embereknek, akiknek már szintén elegük van a woke ideológia térnyeréséből. 

Florida alapvetően nem mondható egy hagyományosan republikánus államnak. Bár a 2000-es években mindig sikerült a jobboldali pártnak behúznia a győzelmet, többnyire kiegyensúlyozott harcokat vívtak egymással a demokraták és a republikánusok. Az, hogy 2022-ben DeSantis politikája ilyen fölényes győzelmet aratott, arra enged következtetni, hogy talán országos szinten is el tudná nyerni az emberek bizalmát. 

Ki nyeri a DeSantis–Trump harcot?

Ez persze legnagyobb pártbeli riválisában és korábbi mentorában, Donald Trumpban is felmerült, akivel már abszolút ellenfélként tekintenek egymásra. Trump azzal vádolja DeSantist, hogy tönkre akarja tenni a társadalombiztosítási rendszert és az idősek kormány által biztosított betegellátását. 

Tény, hogy a friss közvélemény-kutatások szerint Trump jócskán vezet DeSantis előtt a republikánus választók körében. Április közepén a CBS News kutatása azt mutatta, hogy a republikánus szavazók 58 százaléka Trumpot választaná, és csupán 22 százalék DeSantis-párti. Amikor egy Japánban tett látogatása során szembesítették az adatokkal, DeSantis erre úgy reagált

A május közepi felmérések is hasonló állást mutatnak, ennek ellenére DeSantis magát látja a legesélyesebb republikánus politikusnak a 2024-es elnökválasztás megnyerésére. A floridai kormányzó olyannyira magabiztos, hogy márciusban Piers Morgan műsorában azt nyilatkozta: „Ha indulok, Biden ellen indulok” – arra utalva, hogy magát tartja a Republikánus Párt biztos indulójának.

Az bizonyos, hogy míg Trumppal szemben egyelőre kicsik az esélyei a republikánus táboron belül, ugyanakkor országos szinten számos közvélemény-kutatás DeSantis fölényét mutatják a regnáló demokrata elnökkel, Joe Bidennel szemben. Ennek a nem csekély politikai kihívásnak a megoldása, amennyiben DeSantis tényleg bejelenti az indulását, a republikánusokon fog múlni.

 

Nyitókép: Brendan Smialowski / AFP

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Corpus Iuris Civilis
2023. május 25. 08:41
Te miről beszélsz. Self-Identified Race White 56.1% Hispanic 24.6% Black 13.0%
McFocker
2023. május 24. 23:17
A vén faszok elhúzhatnának már a politikából. Ez idehaza különösen igaz.
amca
2023. május 24. 18:36
Amerika mielőtt mg Doeglik rájön ,hogy : Bidé ?: kc oiööewö9öwioőd trampli . kxopeoiwúoipőwedjkcúweüówúőp
MoslékSZUKÁK--CsehDobrevDonáth
2023. május 24. 18:32
Kormányzóként szeretjük, de nincs felnőve a nagykabáthoz. Jó előre szóltunk neki. A R. párt nem fog vele kockáztatni, mert Trump elnök szavazóbázisa történelmi magasságban van...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!