„Árulókkal és ruszofóbokkal teli mocsár” – jellemezte Ukrajnát a „visszatérő” Zsirinovszkij-chatbot

2023. június 16. 06:23

A tavaly elhunyt politikus beszédeiből jött létre az új, „mesterséges intelligencia”-alapú orosz chatbot.

2023. június 16. 06:23
null

Az orosz radikális jobboldali Liberális Demokrata Párt bemutatta „mesterséges intelligencia”-alapú csevegőbotját, amely a háború kitörésének majdnem pontos időpontját eltaláló, és tavaly áprilisban elhunyt vezetőjének, Vlagyimir Zsirinovszkijnak a személyiségét ( és hangját) tartalmazza, hiszen a politikus több mint 18 ezer órányi rögzített beszédéből és interjújából képezték ki.

A chatbotot nemes egyszerűséggel ezért Zsiriknek becézik.

Zsirit a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon mutatták be a nagyközönségnek, ahol egyből kifejtette véleményét az ukrajnai háborúról is.

Kijelentette, hogy Oroszország ukrajnai háborúja „addig folytatódik, amíg a béke és az orosz nép biztonsága teljesen helyre nem áll”. „Nem hagyjuk sorsukra honfitársainkat. Oroszország győzelme elkerülhetetlen, és minden célunkat elérjük” – közölte a chatbot, aki Ukrajnát „árulókkal és ruszofóbokkal teli mocsárként” jellemezte.

Nyitókép: Twitter 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teréz Pitykéz
2023. június 16. 12:48
Ma végre egy penge éles chatbot. Kicsit ruszkisra sikerült, de okosabb mint a nyugatiaké
Ehetős Odó
2023. június 16. 11:01
Nem is olyan unintelligens ez az MI.
nempolitizálok
2023. június 16. 10:11
Európa is árulókkal és ruszofóbokkal teli mocsár.
LancelotDuLac
2023. június 16. 07:43
"„Árulókkal és ruszofóbokkal teli mocsár” – jellemezte Ukrajnát a „visszatérő” Zsirinovszkij" Mitől ruszofóbok, azt nem vizsgálja senki? Mert mindennek meg van az oka XDDDDDDDDDDDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!